Connect with us

technokrata

7 fő veszély és ellenszeri, melyek leselkednek gyermekeinkre

Adatvédelem

7 fő veszély és ellenszeri, melyek leselkednek gyermekeinkre

7 fő veszély és ellenszeri, melyek leselkednek gyermekeinkre

A gyerekeknek joguk van az online biztonsághoz: ez némi segítséggel ma már könnyen megteremthető

Az internet a családok természetes közege, az X és az Y generáció megtapasztalta, hogy a betárcsázó modemekből hogyan alakult ki a szélessávú internet és hogyan terjedt el a mobil technológia a világban. A mai gyerekek már egy virtuális hálóval átszőtt világba születnek bele – ahol a technológia áthat mindent, amit csinálnak, az iskolából a játszótérre menet. Az örök össszeköttetést, a digitális köldökzsinórt az internet jelenti, nekik ez már természetes közeg, egy elválaszthatatlan létforma, amit sokszor jobban értenek a korábbi generációknál és ez a szülőknek aggodalomra ad okot.

 

A mai nap a Kaspersksy Lab, a világ vezető információbiztonsággal foglalkozó vállalata beszélgetést kezdeményezett a hazai közélet kiemelkedő szereplőivel.

A kerekasztal beszélgetés vendégei voltak Erős Antónia, műsorvezető, Epres Panni manöken, akik a szakmai sikereik mellett mindketten kétgyermekes családanyaként is helyt állnak az offline és a digitális életben, valamint Dr. Parti Katalin, az Országos Kriminológiai Intézet főmunkatársa, a gyerekeket érintő internetes veszélyek hazai specialistája.

A beszélgetés egyik kiemelt megállapítása volt, hogy a gyerekek többet lógnak a neten mint valaha, a NetSmart című tanulmány szerint (A Nemzetközi Eltűnt és Kizsákmányolt Gyerekek Központjának online kutatatása) a 12-17 év közötti gyerekek 93%-a internetezik, ebből 75 százalékának van mobiltelefonja és 73%-uk fészbukozik, ebből minden második gyerek tölt fel magáról képeket.

“Röviden megfogalmazva, a gyerekek online vannak, ettől eltiltani őket olyan, mintha meg akarnánk változtatni az időjárást, nem érünk el vele sokat”.

– vezette be a problémát Erős Antónia.

A Kaspersky Lab egy friss kutatása szerint jelenleg több készülék található egy otthonban, mint ember és háziállat. Ezek az eszközök egyre fontosabb szerepet töltenek be az életünkben, mivel számos tevékenységre használjuk: szörfözünk az interneten, vásárlunk és videókat osztunk meg. Ez az óriási online összekapcsolódás azonban rengeteg veszélyt rejt magában.

A gyermekek véletlenül is kitehetik családtagjaikat az online kockázatoknak, például véletlenül a közös számítógépen vagy hálózaton belül olyan rosszindulatú programokat tölthetnek le, amelyek a bűnözők számára hozzáférést biztosítanak szüleik bankszámlájához vagy más privát információkhoz. A gyermekek internetes védelme elsősorban és mindenekelőtt tudatosság kérdése. A számítógépes biztonsági szoftverek segíthetnek megvédeni őket bizonyos fenyegetések ellen, de a legfontosabb biztonsági intézkedés a gyermekekkel való kommunikáció.

 

  1. Csapás: Az internetes zaklatás, cyberbullying

Dr. Parti Katalin szerint a gyerekekre leselkedő első számú veszélyt az internetes zaklatás jelenti. Az Internetsafety101.org szerint a közösségi médiában jelen lévő tizenévesek 90%-a figyelmen kívül hagyta a megfélemlítést, aminek szemtanúja volt. Pedig minden harmadik gyerek internetes zaklatás áldozata.

“A különböző közösségi média oldalak és internetes játékok a mai virtuális játszóterek. Ez az, ahol sok internetes zaklatás zajlik. Például a gyerekek gúnyolnak valakit a közösségi médiában, vagy az online játékokban. Ők vagy a “játékos karakterek” folyamatos támadásnak vannak kitéve, és a játék könnyen megalázó megpróbáltatásokká fajulhat. Gyakorlatilag nem kell hozzá semmilyen különösebb indok a kiközösítéshez, zaklatáshoz, elég lehet bármi, ami eltér a normától, pl. az, hogy a gyereknek túl sok vagy túl kevés barátja van”

– tette hozzá Dr. Parti Katalin.

Epres Panni szerint bármilyen gyerekeket érő veszély, így a számítógépes zaklatás elleni védelem legjobb alapja, ha nyíltan tudunk beszélni gyermekeinkkel arról, hogy mi történik velük a digitális világban és próbálunk neki megoldást nyújtani, hogyan lépjünk fel az elkövetőkkel szemben.

Ha a probléma komolyra fordul, akkor Magyarországon igénybe vehető számos helpdesk vonal, ahol a szülő és a gyerekek is bejelentést tehetnek telefonon vagy chatszobában. Legfontosabb elérhetőségek: Kék-vonal, biztonságosinternet.hu vagy az internethotline.hu felület.

“Szerencsésebb esetekben nem is kell külső segítséghez fordulni. Ha a gyereket kisebb online piszkálódások érik, sokszor közösségen belül is sikerül megoldást találni a problémára, például kortárs mentorképzésen keresztül. Hangadó, nagyobb befolyással bíró gyerekeket is bevonhatunk a rossz(ak) elleni harcban. Meg lehet értetni a gyerekekkel, hogy sokszor könnyebb jót tenni, mint rosszat, így egy iskolai közösségen belül a hangadók kiállhatnak a sértett mellett.”

– hívta fel a figyelmet Dr. Parti Katalin.

 

  1. Csapás: A bűvös idegenek

A szexuális- és más ragadozók a gyerekeket az interneten követhetik, kihasználva a gyermekek ártatlanságát, visszaélve a bizalmukkal, míg végül egy nagyon veszélyes személyes találkozásra csábítják őket. Ezek a vadászok olyan online felületeken jelennek meg, amelyeket gyakran használnak a gyerekek. Gyermeki ártatlanságukat és tisztaságukat képzeletbeli játékokkal is bemocskolhatják, gyakorta elfordul a “Játsszunk úgy, mintha…” játék. Ezt használják a ragadozók horogként, ami játékként vonzza a gyerekeket.

A legjobb védelem az, ha képesek vagyunk beszélgetni a gyermekekkel arról, hogy mi történik az életükben, mit jelent a bizalommal való visszaélés.

“Az idősebbik fiam egyre jobban érdeklődik a közösségi csatornák iránt, ezért próbálom előre felkészíteni a veszélyekre. Nem akarok feleslegesen félelmet és szorongást ébreszteni bennük idegen emberekkel szemben, ezért inkább a saját nyelvén próbálom elmagyarázni, milyen játékok veszélyesek és mik ártatlanok, ki akar jót és ki akarhat rosszat.”

– osztotta meg nevelési elveit Epres Panni.

 

  1. Csapás: A személyes adatokkal való visszaélés

A gyerekek még nem értik a társadalmi határokat. Küldhetnek közösségi platformokon olyan személyes adatokat, amelyeknek nem szabad nyilvánosan szerepelniük, mert könnyen visszaélhetnek vele, vagy akár zsarolás áldozataivá válhatnak. Ez lehet bármi, pl. kínos képektől a saját lakcím megadásáig.

“A személyes adatok kiszivárogtatása ellen, ma már tökéletes összhangot alkothat a tudatos nevelés a szoftveres védelemmel. A Kaspersky Safe Kids premium szolgáltatása például figyelmeztetést küld a szülőknek, ha gyermekének posztjai nyilvánosak, ezután nem kerül semmibe figyelmeztetni őket, hogy mindenki látja a bejegyzéseit. Érdemes a nyilvánosság határairól beszélni”

– összegezte Dragan Martonovic, a Kaspersky Lab régiós igazgatója.

 

  1. Csapás: Az adathalászat

A számítógépes biztonságban dolgozó szakemberek olyan e-mailek használatát hívják adathalászatnak, amikor ezeken keresztül megpróbálják becsapni az embereket rosszindulatú linkekkel vagy csatolmányokkal.

“Az adathalász e-mailek és szövegek bármikor felbukkanhatnak. A számítógépes bűnözők, akik készítik őket, folyamatosan figyelik a gyermekek által kedvelt webhelyeket, és olyan információkat gyűjtenek össze, mint például az e-mail címek és a barátaik nevét, amelyeket csalásuk során használhatnak. Éppen ezért meg kell tanítani a gyerekeket, hogy kerüljék az idegentől származó emaileket vagy szövegeket “

– mondta Dragan Martinovic.

A Kaspersky Lab éves kutatása szerint az emberek 63%-a aggódik az adathalász e-mailek és weblapok miatt. A Kaspersky Internet Security és a Kaspersky Total Security olyan adathalászat elleni technológiát tartalmaznak, amely megakadályozza, hogy a felhasználók hamis e-mailek, weboldalak áldozataivá váljanak. Emellett a frissített URL Advisor funkció jelzi a felhasználóknak, hogy egy link megbízható, avagy gyanús és veszélyes.

 

  1. Csapás: Hamis, csábító ígéretek

“A gyerekek valószínűleg nem fognak áldozatul esni egy olyan emailnek, amely a nigériai herceg egyetlen örököseként egymillió dollárt kínál, de milyen csalásokkal találkozhatnak?”

– vetette fel Erős Antónia a kerekasztal beszélgetésen.

A fiatalokat könnyű elcsábítani, mert még nem óvatosak. Az adathalászathoz hasonlóan a számítógépes bűnözők a gyermekek által kedvelt webhelyeket használják a potenciális áldozatok azonosítására, majd megígérhetnek nekik valamit, cserébe valamiért, amit ők akarnak – például a szülők hitelkártya adataiért.

A fiatalok és az idősek számára a legjobb csalás elleni védelem az, ha tudatában vannak, hogy ha egy ajánlat túl jónak tűnik ahhoz, hogy igaz legyen, valószínűleg nem igaz.

“Tanítsd meg a gyermekeidet, hogy gyanakvóak legyenek az olyan online ajánlatoknak, amelyek túl sokat ígérnek”

– javasolja Dragan.

 

  1. Csapás: Véletlenül letöltött rosszindulatú programok, vírusok

A rosszindulatú programok olyan számítógépes szoftverek, amelyek az áldozat engedélye nélkül települnek és kárt okoznak a számítógépen. Ez magában foglalja a számítógép személyes adatainak ellopását vagy a “botnet” használatát, ami átveszi az irányítást a gép fölött.

A kiberbűnözők gyakran becsapják az embereket a letöltéshez. Az adathalászat egy ilyen trükk, de vannak olyanok is – például meggyőzik az áldozatokat egy nem létező játék letöltésére – ami különösen csábítóan hangzik gyerekek esetében.

“Az ilyen károkozók kiszűréséhez nem kell informatikus a családban, erre jók a víruskereső szoftverek, mint például a Kaspersky Internet Security 2018 és az ehhez kapcsolódó védelemi megoldások. Vannak olyan szülői felügyelet programok, amelyekkel korlátozható a gyerekek számítógép/internet használata, például kiszűrik a nem megfelelő tartalmakat vagy ellenőrzik a gyerekek internetes szokásait, a leginkább felkeresett oldalakat, az utóbbit az Internet Security kibővített változata, a Total Security tudja.”

– mondta Dragan Martinovic.

 

  1. Csapás: Bejegyzések, amelyek később kísértenek

Az interneten nem lehet törölni. SEMMIT. Bármi, amit a gyermek online tesz, szinte lehetetlen később eltávolítani. A tinédzserek rendszerint nem foglalkoznak azzal, hogy a leendő főnök – vagy házastárs hogyan reagálhat a “vicces” képekre vagy más privát tartalmakra, amelyeket a közösségi média profiljaikba vagy más webhelyeken közzétesznek, ezért fontos az elővigyázatosság.

A Gyerekcsapdák a kiberjátszótéren sajtótájékoztató meghívottai az esemény végén abban egyetértettek, hogy a technológiai fejlődés és a digitális jelenlét elkerülhetetlen. Csodálatos ajtókat tud megnyitni, lehetővé tesz számtalan tanulási lehetőséget, kitárul a gyermekek számára a világ, amelyekről a korábbi generációk még csak nem is álmodhattak, azonban a tudatos nevelés és a biztonsági megoldások elsajátítása ma már elengedhetetlen a család digitális életében.

 

Végezetül tanácsok felnőtteknek: védjük mi is szenzitív adatainkat!

Minden családban vannak titkok, nem véletlen, hogy a felhasználók 44%-a nem akarja, hogy adatait rajta kívül bárki más is lássa. A Kaspersky Lab App Lock kiegészítője Android-os telefonokra extra védelmi réteget kínál egy egyedi titkos kóddal, amely megakadályozza, hogy mások hozzáférjenek a kényes adatainkhoz. A felhasználók a Kaspersky Internet Security és a Kaspersky Total Security által kínált Secure Connection szolgáltatásnak köszönhetően, a program titkosít minden olyan adatforgalmat, ami nem biztonságos Wi-Fi hálózatot vagy érzékeny weboldalakat használ.

További Adatvédelem

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés