Teszt: Nokia Asha 201 – A bizonytalanság földjén

Csábító külső és hiányzó értékek

Számomra a külsőségek számítanak, legyen szó bármiről, így esetemben ez a telefonokra is igaz. Ennek a készüléknek pedig azért elég pofás a megjelenése, még akkor is, ha egyesek azt mondják, hogy Blackberry-copy az egész. Itt az Asha védelmére kelnék, mert szerintem már minden hasonlít mindenre, kategóriánként nagy eltérésekre sehol ne számítsunk.

Az Asha 201 sok féle színben kapható, ezért tulajdonképpen mindenki megtalálhatja a hozzáillő változatot: a fekete lehet a férfiaké; a fehér, noha semleges szín, mégis inkább nők kezében mutat jól. És vannak bizony neon színek is – narancssárga, kék, zöld, pink -, mely színváltozatokkal talán azon 16 évesek kezében képzelhető a telefon, akiket annak idején egyszerűen „bankosoknak”  (4 évvel később generáció esetében ípléjeseknek) neveztünk. Visszajön még a divatba a buffalo, meg a pink party-nadrág, aztán hadd szóljon!

Szerencsére hozzánk a fehér változat érkezett. Méreteit tekintve igen csak ideális: 115*61*14 mm-hez 105 grammos tömeg társul. A TFT technológiájú kijelző 2,4 colos, 240*320-as felbontású. Azalatt terül el a kompakt QWERTZ-billentyűzet, ami felett remekül mutat az három krómozott kis gombocska. Ennek használatáról picit később. Haladjunk tovább az első kiábrándulásra okot adó hiányosság felé.

Az Asha tetején jobbról balra sorban a következők találhatók: csuklópánt rögzítő, mikro USB csatlakozó, a fülhallgató csatlakozója, ami mellett a töltőcsatlakozó helyezkedik el. Bizony. Az Asha 201-hez még mindig tűtöltő van, annak ellenére, hogy van mikro USB, sőt, arról még számítógéppel összekapcsolva sem veszi a töltést. Hatalmas feketepont a pro-kontra listán. Pláne az első pofára esés után, hiszen először meg sem fordult a fejemben, hogy az amúgy mindenhol tucatszám megtalálható micro USB-s töltővel mit sem érek. De megpróbáltam. Ez azért nagy kár, mert tulajdonképpen bárhova megyünk, USB-s töltőt találunk, ha kell. Tűtöltőt meg lassan már csak múzeumokban fedezhetünk fel.

A készülék baloldala, és az alja üres, jobboldalán helyezték el a memóriakártya-tartót, hátulján a hangszórót, illetve a kamerát. Ez utóbbi 2 megapixeles, maximális felbontása 1600 x 1200 pixel, maximális 176 x 144 @ 10 fps. Hát nyilván nem ezzel fogjuk készíteni a legjobb családi fényképeket, de egy-egy pillanatkép megörökítésére jobb, mint a semmi. Épp ezért, ismét néhány képet mutatunk arról, milyen a farm, ahol élünk:

Hétköznapi használat: az elégedetlenség határán

Ahogy említettem, nem nehéz eleget tenni a mobiltelefonokkal kapcsolatos elvárásaimnak, amelyeknek részben tökéletesen meg is felel az Asha 201-es, viszont még nekem is van, ami böki a csőröm. Jelenleg egy kis egyszerű androidos Samsung tulajdonosa vagyok, vélhetően maradok is egészen addig, amíg az végelgyengülésben ki nem múlik. Persze, akarva-akaratlanul ahhoz a telefonhoz viszonyítom kicsit ezt.

Ami pozitív meglepetést okozott, hogy a QWERTY-billentyűzet nagyon hamar kézre áll. Ilyen telefon még soha nem volt a kezemben, ezért például kicsit érdekes a számok elhelyezése, főleg tárcsázásnál, de pillanatok alatt hozzá lehetett szokni. Ráadásul, ezzel még nem is annyira utálatos dolog az sms-írás, amit az utóbbi időben egyre jobban untam. Hamar hozzá lehet szokni, hogy a nagybetű előtt nyomjunk shift-et, vagy, hogy melyek azok a karakterek, amelyek előtt a kis kék nyilacska lenyomása szükséges. Így női szemmel/kézzel elég nagyok a gombok, hogy ne nyomjunk mellé, szóval ez a billentyűzet nekem teljesen elnyerte a tetszésemet. Ha megunnám az érintőképernyőset, akkor valószínű, QWERTY-s telefont választanék. Nem feltétlenül az Ashát, de legalább neki köszönhető az új alternatíva megjelenése az életemben.

A menüjében turkálva kicsit olyan érzésünk lehet, mintha tettünk volna egy kis időutazást. No de nem a jövőbe, hanem a múltba. Hiába ugyanolyan a saját készülékem és ennek a felbontása, és lehet, hogy az Android megszokása miatt is, de ez eléggé gagyinak hat. Eleve úgy indul, hogy a főképet alapból túlzsúfolták, három felületen belül rengeteg sok ikonnal, amit kedvünkhöz képest változtathatunk. Jó hír, hogy a főképernyő mód kikapcsolható, így azok egy mozdulattal megszabadulhatnak tőle, akiket ez zavar.

A menüben 3*4 + 1 felosztással vannak elhelyezve az ikonok, van például: Alkalmazások, Játékok, Fényképek, Áruház, E-mail, Naptár, Névjegye, és a többi.  A bájos az egészben, hogy egy ikonra ráállva kiírja, mire való. Így, ha a kis borítékon állunk megtudhatjuk, hogy az „Üzenetek írásának, olvasásának, elküldésének lehetőségeit tartalmazza.” Összességében a főmenü még csak kinéz valahogy, a 16 éves koromat idéző ikonok ellenére, de azokba belépve megszűnik a modern lét, a listák olyan bénán néznek ki, hogy az valami hihetetlen.

Fiatalos lendületet próbál tükrözni a készülék, a közösségi ikonok, mint például a Facebook, méltó helyet kapnak a rendszerben. Van WAP, vannak ikonjaink, de egy valami mindenképpen hiányzik: a Wifi. Persze, különböző okostarifák esetén ez nem olyan nagy hiányosság, de azt gondolom ez ma már alapból elvárható lenne, hogy akkor, amikor van más lehetőség, ne pörgessük feleslegesen a számlánkat. A mobilinternetet (csomagalapú átvitelt) ráadásul egyértelműen ki sem tudjuk kapcsolni, hanem van egy „ha szükséges” lehetőség. Persze, hogy kétségeink vannak azzal kapcsolatban, hogy nem kezd-e önálló szörfölésbe a pénztárcánk kárára.

És akkor még egy kifejezetten idegesítő dolog: a telefonálás. Biztosan sokan emlékezünk még a Flistone családra. Nekik a sok érdekes kütyü mellet a telefonjuk is mókás kis készülék volt. Milyen lehet egy olyan készüléken telefonálni? Hát szerintem nagyjából olyan, mint ezen. Legalább is hangzásra. Kicsit néha visszhangzik, kicsit olyan, mintha egy tengeri kagylóból beszélnének hozzánk, de semmiképpen sem letisztult a hangzás. Persze ehhez is hozzá lehet szokni.

Összegzés

Ne húzzuk-szaporítsuk tovább a szót, hiszen nem egy nagy mobiltechnológiai csodáról van szó. Nagy extrákról nem tudunk beszámolni, amivel nem is lenne gond, hiszen van, akinek nincs is rá szüksége. Viszont, még ha a gagyi menüjétől el is tekintünk és megszokjuk a kagylós hangzást telefonálás közben, akkor is a tűtöltő kiábrándító, ahogy a wifi hiánya is. Egy átlag 22 ezer forintos telefonról beszélünk. Ha ragaszkodunk az ilyen billentyűzetes készülékhez, és nagyjából ennyi pénzt tudunk mobilra szánni,- hogy egy párbaj ő is nyertes legyen, – akkor inkább ezt ajánljuk, mint a hasonló árfekvésű Blackberry 7290-est, amiben még kamera sincs, mms küldésére is alkalmatlan, a memóriája sem bővíthető, és még ráadásul csúnya is. De ebben az árkategóriában mozog a Sony Ericsson Txt készüléke, amiben van Wifi, és 3,2 megapixeles a kamerája. Abban az esetben azonban, ha nem ragaszkodunk a QWERTY billentyűzethez, akkor ajánlottabb inkább jobban körülnézni a piacon, hiszen bőven találni ezért az összegért jobb kínálatot.