Teszt: HTC One S – a kis drága

Nagyon szép, mattfekete külső, igényes – nem mellesleg Samsung – S-AMOLED kijelző, lapos ház, zsírtaszító érintőképernyő-felület (majdnem olyan jó, mint az SGS3-nál), szóval minden együtt van, ami tetszetőssé és igazán csúcskategóriássá tesz egy készüléket. Mert az nem vitás, az árcédulát látva a HTC is oda, a csúcskészülékek közé pozícionálja.

Lássuk részletesebben, mit is tud, miért is annyi, amennyi az ára és miért csak az ára alapján csúcskészülék!

Külső

Mint már említettem, a készülékház egyetlen darab matt fekete (ún. Micro Arc Oxidation eljárással kezelt) alumínium darabból van kifaragva, a gyártó szerint ez az eljárás (amit állítólag a NASA-tól “lestek” el) szükségtelenné teszi bármiféle műanyag védőtok használatát. Így újként az biztos, hogy nagyon profin néz ki, kifejezetten különleges hatású a tapintása, mintha valamiféle kerámia-bevonat lenne rajta. Remélem hihető a gyártó állítása, mert engem meggyőzött, igen tetszetős a külső.

A másik oldalon a Corning Gorilla Glass kijelző uralkodik, egészen tűrhető zsírtaszító bevonattal, gyakorlatilag ugyanolyan könnyű tisztán tartani (egy dörzsölés a hason a pólón és már nincs ujjlenyomat, meg zsíros foltok), mint az az SGS3-as készüléknél tapasztalható volt.

A kijelző alatt 3 érintőgomb van, számomra érthetetlen módon a menüt kihagyták, a vissza érintőgomb a bal oldalon található (ízlés kérdése, nekem a jobb oldalon jobban tetszik, de ez simán megszokható), középen a Home található, jobb oldali megérintésével pedig a legutóbb használt alkalmazások ugranak elő térhatású, lapozható formában. Alapból tehát billentyűzetről nem lehet elérni a beállításokat, nincs egyszerű menü gomb, ez bennem hiányosság-érzetet kelt. A megoldást abban látták, hogy jobb felülre, az óra alá beraktak egy 3 db egymás alatti négyzetből álló ikont, ami ennél a modellnél a menüt jelzi. Szűkszavúan: láttam már jobb megoldást.

A készülék alsó élén találhatáó a beszédmikrofon, más semmi. Jobb oldalra kivételesen a HTC-nél megszokott, jó hosszú hangerőszabályzó költözött, kellemes, pontos nyomásponttal. Felül, az egyetlen levehető fedélnél található a bekapcsológomb, egy másik mikrofon a sztereo hanghoz a videofelvételnél, valamint nagyon ízlésesen elhelyezve a 3,5 mm-es headset-aljzat (végre egyáltalán nem áll ki a síkból, megcsinálták, amit más gyártó már régen alkalmaz).

Itt felül, a kijelző felett található még a hosszú, tizedmilliméteres, sűrűn furkált lyukakból álló hangszórónyílás, ami egyúttal egy többszínű visszajelző LEDnek is helyet ad. Nagyon dekoratív megoldás, ugyanakkor viszonylag szűk szögben lehet csak látni, narancssárga-e még és tölt, vagy zöld már és feltöltött az akksi.

Bal oldalon egyedül a microUSB aljzat kapott helyet, mely továbbra is amúgy “HTC-sen” (a többiekhez képest) fejjel lefelé van, a csatlakozó szélesebbik fele kell felül legyen.

Hátul-felül található az egyetlen levehető fedélrész, mely láthatóvá teszi a készülék sorozatszámát (mintegy 15 mm-es, zsugorított formában), hozzá lehet férni az oly trendi microSIM fészekhez (ennél a modellnél sem indokolja semmi a microSIM-et, simán elférne a normál méretű SIM), valamint látni lehet az összes antennát.

Valamiért a HTC-nek az a fixa ideája, hogy az a jó a felhasználónak, ha levéve a hátlapot (pontosabbban az annak egytizednyi mozdítható részét) megszűnik minden térerő, se GSM/3G, se WLAN, se Bluetooth nincs tovább. Egyszerűen nem értem, miért jó ez. Ott van a masszív, megbonthatatlan egybehátlap, fél méternyi antennát bele lehetne zsúfolni, de nem, itt a kis levehetős hátlap-részletbe kell rakni. Nem értem én a HTC-t, miért is jó ez. Ha már erről a fedélrészről beszélünk, akkor meg kell említsem, hogy az akkumulátor semmiképp nem cserélhető, komoly szintű szétszereléssel lehet eljutni hozzá. De legalább el lehet! Sajnos ez nem mondható el a microSD memóriabővítésről, merthogy a HTC úgy gondolta, hogy nekünk (akik kiadnak bő 150.000 Ft-ot a készülékért) 10 GB szabad memória elég ennyi pénzért (ennyi marad ugyanis a rendszer feltelepítése után szabadon, tárolóhelynek). Ez számomra elfogadhatatlan, amikor egy készülék FullHD (@30 fps) videot és 8 MP-es, egyenként 2-3 MB-os állóképeket képes rögzíteni, akkor 10 GB iszonyatosan kevés hely!

Ráadásul a készüléket ellátták az ún. BeatsAudio hangrendszerrel, ami szintén hozza magával a hangfájlok sokszáz MB-os felhalmozását, mert a kiváló hangminőségnek köszönhetően egyszerűen jó vele zenét hallgatni. Úgy gondolom, manapság 32 GB szabad tárhely azért minimálisan kellene legyen egy ilyen felszereltségű (és árú) készülékben, ha már nem bővíthető microSD kártyával.

Belső

Itt már jobb a helyzet, példás hardver található belül, egy kétmagos, 1,5 GHz-en ketyegő Qualcomm Snapdragon MSM8260A processzor, megtámogatva egy Andreno 225-ös grafikus processzorral, e kettő együtt kiváló minőségben és finomsággal tudja kezelni az 540×960 pixel (qHD) felbontású, 257 ppi pixelsűrűségű Super AMOLED (PenTile) kijelzőt, mely 4,3 collos képátlójú, eltérően a máshol használt 16:10-es oldalaránytól ők a 16:9-es, karcsúbb kijelzőméretet preferálják. Memória-téren is átlagosan van elengedve a készülék, 1 GB RAM-ot kapunk, ez elég a Note-nak, az SGS3-nak is, ebből következően elég a HTC ONE S-nek is.

A fő kamera 8 MP-es, elég tűrhető minőségű képeket készít (pár tesztkép látható még a galériában), az előlapi kamera 1,3 MP felbontású, több, mint elég. A WLAN-ja (ha rajta van a kis hátlap) igen érzékeny, összehasonlítva bármelyik Samsunggal, azoknál sokkal masszívabb kapcsolatot tart fenn. Bluetoothból nem adták alább, a 4.0-s verziót kapta, nem volt hozzá eszközöm, ami tudná a 4.0-t, amit ilyenkor ki szoktam próbálni, az a füles (mono és sztereo), a fájlátvitel, ezek mindegyike hasított, mint a szél. Valószínűleg két darab 4.0-s között még gyorsabb az átvitel.

A GPS is szuperérzékeny, igen gyorsan talál pozíciót, szintén megbízhatóan működik az FM-rádió, bár azért a kis adóteljesítmény miatt némelyik adó kihívásokkal küzd, hála az analóg rádiózásnak, sistereg nem is kicsit. A kamera sztereo hangos FullHD, 30 fps videot képes felvenni, képstabilizátor nincs. Ami kifejezetten zavaró, hogy nem lehet úgy megfogni videofelvétel közben készüléket, hogy ne dörzsöljük valamelyik mikrofont. Ha véletlenül sikerül olyan fogást találni, akkor meg az érintőképernyőn nyomunk meg valamit. Sajnos nagyon vékony a kijelző körüli keret, alig 3 mm, egyre nehezebb úgy megfogni, hogy ne érintsünk meg valami ikont a kép szélén. A Készülék 1650 mAh-s beépített, kivehetetlen, láthatatlan akkumulátort kapott, ezzel nagyon jól teljesít, nálam a teszt során >2 napot elment 0-24 bekapcsolással, pedig nyomkodtam rendesen.

Operációs rendszerként a legújabb ICS-t kapjuk, 4.0.3-at alapból, a HTC Sense 4.0-val összegyógyítva. Akinek tetszett a 3.0-s Sense, az meg fogja tudni szeretni a 4.0-t is, nekem kicsit sok benne az újítás (és ezáltal a régi megszokott dolgok megszüntetése). Az alap ROM tartalmaz PDF-megjelenítőt, tartalmazza a Polaris Office-t, a SoundHound szolgáltatást (zeneszám-felismerés), a Teeter játékot, a TuneIn nevű netes streaming rádió-programot, egy tükör alkalmazást, mellyel az előoldali kamera segítségével gyönyörködhetünk magunkban, valamint egy zseblámpa-programot.

Sajnos erős negatvum, hogy sem a főképernyőknél, sem a programok között nem lehet körbelapozni, ha elértünk a végéig, akkor vissza kell lapozni, pl. a 7. oldal után sehogy sem tud az 1. következni (a launcher lecserélése nélkül).

Összegzés

Nagyon tetszetős, ám több dologban kompromisszum elfogadását igénylő típus, sajnos ezeket a kompromisszumokat az árban nem érzékelteti a gyártó. Csodaszép kijelzővel, gyors masina, kiváló akkumulátor-teljesítménnyel, aki az általam leírt, általam hibának tartott dolgokon simán túl tudja tenni magát, az jó vásárt csinálhat vele.