Smart home
Mi is az a felhasználói élmény?
Nehéz úgy bármilyen technológiával kapcsolatos témáról olvasni hogy ne találkoznánk lépten nyomon a felhasználói élmény kifejezéssel.
Nehéz úgy bármilyen technológiával kapcsolatos témáról olvasni hogy ne találkoznánk lépten nyomon a felhasználói élmény kifejezéssel.
A felhasználói élmény (User Experience – UX) fokozása, vagy éppen növelése előszeretettel hangoztatott, vásárló csalogató hívó szó. De mit is jelent pontosan, hogyan lehetne definiálni? Egzakt és általánosan elfogadott definíció nem létezik, ami egy mondatba sűrítené az UX jelentését, valójában egy igen összetett fogalomról van szó. Összetettsége abból fakad, hogy a fogyasztók érzelmeit tükrözi, amit adott termék használata kivált belőlük, ráadásul termékenként más és más szempontok alapján.
A felhasználói élmény komplexitása abból is adódik, hogy egyszerre több érzékszervünk által feldolgozott impulzusokból tevődik össze. Egy mobiltelefon esetében például a halláson kívül nagyon fontos szerep jut a tapintásnak, vagyis hogy milyen anyagokból készült, de ide tartozik a gombok hangja, az érintőkijelző érzékenysége, vagy az illesztések minősége is. Ezek a tulajdonságok egy készülék hardveres minőségét határozzák meg, ami sokat tesz hozzá a felhasználói élményhez, de korántsem csak ebből áll. A felhasználói felület (User Interface – UI) például egy további fontos alkotóeleme a UX-nek. Az UI az a felület, amin keresztül kommunikálni tudunk az adott eszközzel, lehet hardveres, mint például a tévé távirányítója, vagy szoftveres, mint az okostelefonunk, laptopunk operációs rendszere.
A felhasználói élmény tekintetében a gyártók újabban arra helyezik a hangsúlyt, hogy az amúgy bonyolult feladatokat minél egyszerűbbé varázsolják, lehetőségekhez mérten elrejtsék a technológiát, vagy láthatatlanná tegyék azt. Gombok és kábelek használata helyett a fő irányvonal, hogy minél intuitívabbá tegyék a készülékek használatát. Minderre nagyszerű példa az LG Magic Motion mozgásérzékelős távirányítója, amivel egyszerűen, kézmozdulatokkal irányíthatjuk és navigálhatjuk a tévénken futó számtalan alkalmazást, de ugyanezt megtehetjük az okostelefonunkon is. Ezzel elérkeztünk az UX komplexitásának egy következő szintjéhez, a készülékek közötti kommunikáció lehetőségével. A felhasználói élmény ugyanis nem csak egy eszköz sokrétű tulajdonságainak ötvözete, hanem sokszor több, egymással kommunikáló eszköz tulajdonságainak bonyolult hálózata.
A felhasználói élmény fokozásában egyre inkább erre, a készülékek közti kompatibilitásra tevődik a hangsúly, amit jól mutat az egyre több Smart, vagyis intelligens készülék megjelenése. Létezik már Smart telefon, tévé, médialejátszó, hűtő, mosógép, sőt, a nagyon is közeli jövőben azt is elmondhatjuk, hogy egy Smart házban élünk. Az LG például már komplett Smart háztartási gép palettával rendelkezik, amiket a távolból, okostelefonunkról irányíthatunk, vagy ellenőrizhetünk. A vásárlás közben megnézhetjük például, hogy mi van a hűtőnkben és még azt is, hogy mikor jár le azok szavatossága.
A felhasználói élmény összetettségét jól bemutathatjuk például egy Smart TV sokrétű tulajdonságain keresztül. Kezdjük a már fent említett UX-hez hozzájáruló külső jegyekkel, ami az LG Smart TV-inél olyan hangsúlyos elem, hogy külön nevet is kapott. A CINEMA SCREEN dizájnnal készült modelleknél a káva pár milliméter csupán, ami a hajlított szalagszerű talppal kiegészülve azt az érzetet kelti, mintha lebegne a képernyő. Mindez nagyban hozzájárul a képek zavartalanságához, így a felhasználói élményhez is. Bekapcsolva az IPS kijelző kristálytiszta képe fokozza az élményt, ami egészen új lendületet vesz a Smart felülethez érkezve. Itt jut fontos szerephez az egyedi UI, a Magic Remote mozgásérzékelős távirányító, amivel teljesen intuitív módon, mozdulatokkal barangolhatok a Smart felületen. Tovább bővíthetjük a felhasználói felületet egy Nexus 4-es telefonnal, ami önmagában is rendelkezik egy UX-szel, de példánkban a Smart TV-énkkel való kommunikálás miatt kapott helyet. Használhatjuk távirányítónak, vagy megoszthatjuk a képét a tévén, és fordítva. Ezen kívül a tartalommegosztás könnyedsége és szabadsága szintén fontos részét képezi a felhasználói élménynek. Ha például a Nexus 4-gyel Full HD-ban rögzítem a gyermekem óvodai ballagását, amit rögtön utána feltöltök az LG Cloud-on a saját tárhelyemre, azt a külföldön élő nagyszülők azonnal meg tudják nézni. A tévékészülékem képét bármikor viszontláthatom az arra kompatibilis okostelefonomon, mindezt az egy mozdulattal működő NFC címkével.
A felhasználói felület egy bizonyos megközelítésből jelenti a hardver és a szoftver harmóniáját, vagyis hogy a készülék külső és belső tulajdonságai egy pozitív összhangot képeznek. Jelenti továbbá, hogy az egyes készülékek egymással összhangban működjenek, kommunikáljanak egymással, és tegyék ezt lehetőleg minél láthatatlanul, minél kevesebb energiaráfordítással. A felhasználói felület napjainkra már a fejlesztéseket vezérlő erővé nőtte ki magát, alárendelve a készülékek külső és belső tulajdonságait. Azok a trendek, amik ma megfigyelhetők a felhasználói élmény növelése tekintetében egyre kiforrottabbak lesznek, és újakkal egészülnek ki.
A VELUX Cégcsoport legújabb reprezentatív kutatása szerint a magyarok 81%-a valamilyen mértékben hajlamos a halogatásra, ami...
Az IKEA összekapcsolhatóvá teszi a DIRIGERA hubot a Matter-szabvánnyal, hogy még jobb és egyszerűbb okosotthon-élményt biztosítson....
A múlt értékeinek tisztelete nem zárja ki a tudatos otthontervezést
Archiváld és készíts biztonsági mentést dokumentumaidról egyszerűen!
A konyhai kis- és nagygépek tervezése az utóbbi években hatalmas változásokon ment keresztül. A technológiai innovációk...
Jelentősen megkönnyíthetjük mindennapjainkat, ha hűtőnket, mosógépünket és egyéb háztartási gépünket rendeltetésszerűen, funkcióit kihasználva kezeljük. Így nem...
Hibrid munkarend hozta el a FERLING-nél az innovációt
Owlet Okos bébifigyelő kamera és zokni: legyen minden pillanat nyugodt a babával
A Samsung friss kutatása kimutatta, hogy az európaiak csaknem ugyanannyi időt töltenek a háztartási feladatok megoldásán...
A nagyméretű lakó- és kereskedelmi ingatlanok, valamint a többlakásos lakóépületek élhetőségének és energiahatékonyságának javítása érdekében az...
Energiahatékonyság, biztonság és kényelem – az okos otthonok segítségével mindhárom feladat maximálisan teljesíthető, úgy, hogy közben...
Az innovatív lakásmegoldás energiahatékony és kényelmes, emellett zökkenőmentesen egyesíti a teret az intelligens otthoni készülékekkel és...
A magyar alapítású Chameleon Smart Home Nyrt. először telepítette legújabb okos társasházi funkcióját, az Access Controlt ...
Független kutató cég sorolta a meghatározó szereplőket
Az okosotthon-technológia folyamatosan fejlődik, ez 2023-ban sincs másképp. Az okosotthon megoldások az elmúlt néhány évben hosszú...
Már néhány apró kiegészítővel is új lakásunk lehet
Vásárolj LED izzókat, állj át a napelemes rendszerrel kombinált elektromos fűtésre, újíts be okos termosztátot –...