Connect with us

technokrata

Nem tetszik az Asusnak a Windows RT

Tablet

Nem tetszik az Asusnak a Windows RT

Leáll a Windows RT alapú eszközök gyártásával az Asus.

Még a 2000-es évek elején dobta piacra az első, Windows Xp-vel szerelt kezdetleges táblagépeit a Microsoft. A forradalomra viszont egészen 2010-ig, az Apple iPad megjelenéséig várni kellett. Azóta természetesen sokat változott a piac, ma az androidos táblagépekből értékesítik a legtöbbet. A Microsoft is úgy érezte, hogy szükségük van egy kihívóra, így 2012-ben a Windows 8 mellett bemutatták a kifejezetten táblagépekre optimalizált Windows RT-t.

asus-windows-rt-611x640

A rendszer azonban közel sem aratott sikert, most az Asus  vezetője, Jerry Shen jelentette ki, hogy cégük a továbbiakban nem fog készíteni RT alapú eszközt. Az ok a gyenge eladásokban keresendő, a tajvani vállalat ugyanis megunta, hogy nem csak az androidos készülékei, de a normál Windows 8-al érkező modelljei is népszerűbbek az RT-s terméknél. Épp ezért a jövőben nem erőltetik a Windows RT-t, helyette Intel alapú táblagépek fejlesztésére adják a fejüket.

Ez a lépés újabb szög a már amúgy is haldokló Windows RT koporsójába, nem is lenne meglepő, ha a Microsoft a Windows Phone következő verzióját már úgy készítené el, hogy az táblagépeken is megfelelően működjön.



Szólj hozzá!

További Tablet

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés