Connect with us

technokrata

Teszt: Sony HDR-PJ420VE – Stabilan jó

Fotó-videó

Teszt: Sony HDR-PJ420VE – Stabilan jó

Leteszteltük a Sony projektorral felszerelt kameráját.

Manapság hódítanak az egyre több és több funkcióra képes okostelefonok, ennek ellenére sokan még mindig a céleszközökben látják az igazi megoldást. A Sony-nak már több évtizedes tapasztalata van a kamerák gyártásában, ez pedig az általunk kipróbált PJ420VE-n is látszik. A felső-középkategóriába soroható modell igen nagy népszerűségre számíthat a videórajongók körében.

Csomagolás

Ha az ember egyszer látta egy Sony eszköz csomagolását, akkor látta az összeset. Ez a modell sem kivétel, a japán vállalat összes jellegzetes felirata megtalálható a dobozon. Belül a szokásos kétlépcsős elrendezéssel találkozunk, azaz felülre kerültek a használati útmutatók, illetve a gyártó szolgáltatásait reklámozó papírok, alul pedig a töltő, a HDMI kábel, USB hosszabbító és maga a kamera foglal helyet.

Külső

Nem mondhatnánk, hogy különleges formatervvel lett megáldva a készülék, az viszont tagadhatatlan, hogy az összeszerelési minőséget semmilyen szinten nem érheti kritika. Az aprócska, akkumulátor nélkül alig 345 grammot nyomó készülékházba ugyanis került anyag rendesen, és ez a szó átvitt értelmében is igaz. Nem hiszem, hogy sok kamera mondhatná el magáról, hogy beépített projektorral rendelkezik, pedig a PJ420VE esetén ez a funkció sem maradt ki a repertoárból.

sony-hdr-pj420ve333

A különleges funkció a kihajtható, kijelzővel egybeépített részen foglal helyet. A 640 x 360 pixel felbontással rendelkező, 13 lumen fényerővel bíró projektor legkevesebb fél méter távolságból már munkára kész, a beépített, 980 mAh-es akkumulátorral pedig maximum 100 perc vetítésre képes. A kifordítható csuklópánttal rendelkező egység másik részén egy 3″-es, 230 ezer pixelt tartalmazó LCD kijelző kapott helyet. Természetesen érintésérzékeny, és szerencsére kellően optimalizált, egyetlen egy alkalommal sem tévesztette el, hogy a teletömött menürendszerben mire akartam bökni.

Sony+HDR-PJ420VE_19861

A kamera belső felére – mely becsukott kijelző esetén takarásban van – került a bekapcsoló és a visszanézésre szolgáló gomb, alattuk pedig a projektor aktiválható. Egy igényes fedél mögött kapott helyet az SD kártya olvasója, a mikrofon bemenet, az audió kimenet és a két micro HDMI csatlakozó. Az egyik a kép továbbítására, a másik a beépített projektorhoz tartozik, ezzel külső forrásból is vetíthetünk képet. Felülre találjuk a külső tartozékok – például vaku vagy extra mikrofon – csatlakoztatására szolgáló bővítőhelyet, a zoom és a 8,9 megapixeles fotók készítésére szolgáló gombokat. Utóbbi párja leghátul, közvetlenül az akkumulátor mellett – igen kézreeső helyen – található, azzal a videók felvételét indíthatjuk el. Az oldalsó markolatra helyezték el a mérnökök a töltő csatlakozóját, ezt akár ki is válthatjuk az oldalsó pántba erősített USB kábellel is.

Impozáns tulajdonságok

Már első kézbevételkor tudatosul az emberben, hogy a Sony kamerája bizony nem hétköznapi darab. Az igényesen megmunkált fém karimában helyet foglaló objektív köré ugyanis olyan feliratok kerültek mint a japán vállalat kínálatának csúcsát képviselő G lencse jelzése, a harmincszoros optikai zoom felirata, vagy a 26,5 mm-es, széleslátószögre utaló Wide felirat.  Bekapcsolás után azonnal életre kel a készülék, a lencsét védő fedél egy másodperc alatt szétnyílik és már kezdődhet is a felvétel. A menürendszerben erre négyféle, előre konfigurált beállítás közül választhatunk: Normál vagy FullHD videó, fényképek készítése, lassított felvétel, illetve egy golf névre keresztelt, kifejezetten ehhez a sporthoz kialakított mód is helyet kapott a repertoárban. Természetesen külön is állíthatunk olyan paramétereket mint a fehéregyensúly, a fénymérés, a fókuszálás típusa és természetesen sok más opció is a rendelkezésünkre áll.

Sony-HDR-PJ420VE-Camcorder-schwarz-8373931

Az elkészült anyagok minőségét ennek megfelelően egyáltalán nem érheti kritika, az 50 képkocka sebeséggel felvett filmek minden esetben kristálytiszták, legyen szó akár nappali, akár éjszakai felvételről. A zoom teljes csendben megy végbe, nyoma sincs már a korábban tapasztalt kattogásoknak. A hangot más szempontból sem érdemes kritizálni, a sztereó mikrofonok zajszűréssel és a szél zajának csökkentésére kidolgozott algoritmussal is el lettek látva, illetve természetesen a nagyítás mértékével megegyezően képesek a hangra fókuszálni, azaz ha egy távoli beszélgetést szeretnék rögzíteni, az is megoldható.

sony-hdr-pj420ve

A kamera elvileg képes térhangzás előállítására is, igaz ez szerintem továbbra sem valós igény, bár a több ponton is elhelyezett 5.1 felirat azért impozánsan hat. Attól sem kell aggódni, hogy beremeg a kép, a Sony ugyanis egy különleges, Balanced SteadyShot névre keresztelt megoldást épített be a PJ420VE-be. Ez a Sony szerint a korábban használt megoldásnál tizenháromszor stabilabb képet eredményez, ugyanis nem csak a szenzort, hanem a teljes lencsét mozgatja a rendszer. Ez a fajta technológia tényleg elképesztő, gyakorlatilag minimális remegéseket tapasztaltam, egy átlagos modellhez képest fényévnyi a különbség.

sony-hdr-pj420ve-must-videokaamera-45091

A stabilitásban nem, a kép minőségében viszont sokat segít a gyártó régről ismert BIONZ processzora, valamint az Exmor R technológiával fevértezett CMOS szenzor is. A 16 GB-os beépített memóriába mentett felvételeink akár geotaggel is elláthatók, hiszen GPS is került bele. Annyit azért nem árt tudni, hogy néhány percig érdemes a felvétel kezdete előtt bekapcsolva tartanunk, különben nem találja meg a pozíciót.

Végítélet

Nagyon tetszett a Sony újdonsága. A PJ420VE mindazok számára jó választás, akik nem sajnálnak a kitűnő minőség érdekében a pénztárcájukba nyúlni, ám a fizetés után már nem kell reklamációra számítanunk, a készülék ugyanis minden, ma felmerülő igénynek kiválóan eleget tesz.

 



Szólj hozzá!

További Fotó-videó

Sony HDR-PJ420VE

  Megjelenés éve: 2013
  Pro:  
  - Kiváló összeszerelési minőség
  - Gyönyörű kép
  - Fejlett képstabilizátor
 
  Kontra:  
  - Kissé magas ár
  - Nincs vaku
 

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés