Connect with us

technokrata

Ismerteti programját az informatikai miniszter

Dotkom

Ismerteti programját az informatikai miniszter

Az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ szervezésében ismerteti Kovács Kálmán informatikai miniszter az újonnan felálló IHM terveit, céljait, lehetőségeit és eszközeit.

Annak ellenére, hogy az Informatikai és Hírközlési Minisztérium apparátusának létrehozása egyenlőre folyamatban van, Kovács Kálmán informatikai miniszter június 20-án, csütörtökön 18 órás kezdettel ismerteti az újonnan felálló minisztérium terveit, céljait, lehetőségeit és eszközeit.

Az ITTK (Információs Társadalom- és Trendkutató Központ) szervezésében zajló rendezvényen jelen lesz Suhajda Attila, az informatikai minisztérium helyettes államtitkára is.

A ceremóniának a Műegyetem R. épületének második emeletén található Pénzügyi Informatikai Kutató Központ ad helyet (Műegyetem rkp. 9.).

A nyílt, kötetlen beszélgetéshez minden érdeklődő csatlakozhat, a témához előzetes felvetést-hozzászólást, előrebocsátó megjegyzést a klub@ittk.hu címre várják a szervezők.

A Terminal megtudta, hogy a pénteken elfogadott javaslat alapján – jogi értelemben – már megkezdődött az IHM személyi feltöltése, így nagy valószínűséggel a jövő hét elejére már összeáll a minisztérium apparátusa.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés