Connect with us

technokrata

Csak gondolnunk kell rá, és a Google Glass már fotóz is.

Viselhető Tech

Csak gondolnunk kell rá, és a Google Glass már fotóz is.

A MindRDR-nek köszönhetően már agyhullámainkkal is irányíthatjuk a Google okosszemüvegét.

Ha önmagában nem lett volna elképesztő a Google Glass okosszemüveg, egy londoni cég, a This Place új módot talált a készülék irányítására, és már agyhullámainkkal is képesek vagyunk néhány feladatot végrehajtani. A vállalat most adta ki nyitott forráskódú applikációját a MindRDR-t, mely a Neurosky EEG bioszenzorát használja fel az agyhullámok észlelésére, és ezáltal egy igen ritka funkciót biztosít. Tulajdonképpen összeköti a két eszközt, és lefordítja majd továbbítja a bioszenzorból érkező jeleket a Google Glass-nek. Egyelőre még csak néhány alapfeladatot lát el, mint például fotók készítése és feltöltése Facebookra vagy Twitterre, de a This Place közzétette az alkalmazást a GitHub-on, hogy más fejlesztők is dolgozhassanak a jövő felé mutató technológián.

Az alkalmazás egy vékony fehér csíkként jelenik meg a szemüveg kijelzőjén, mely feljebb tolódik, ha a felhasználó jobban koncentrál a feladatra, és mikor eléri a csúcsot fotót készít. A feltöltéshez ugyan ezen metódust kell alkalmazni. Igaz, még gyerekcipőben jár a koncepció, ráadásul egy plusz eszközt kell fejünkön viselni, amit nem szívesen tenne senki, de gondoljunk bele, milyen futurisztikus csupán arra gondolni, hogy fotózni szeretnénk, és a kép már el is készült.

 



Szólj hozzá!

További Viselhető Tech

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés