Connect with us

technokrata

Európai partnereket keres a DoCoMo

Kütyük

Európai partnereket keres a DoCoMo

Az NTT DoCoMo, Japán legnagyobb mobilszolgáltatója partnerségi megállapodást szeretne kötni számos európai szolgáltatóval.

Keiji Tachikawa, a DoCoMo elnök-vezérigazgatója a német Handelsblatt című napilapnak adott nyilatkozatában elmondta, a cég számos európai mobilszolgáltatóval szeretne megállapodni, és főként a hatalmas francia, olasz és spanyol piacokra szeretne behatolni.

Németországban a tervek szerint a jövő év folyamán – Európában elsőként – fogják bevezetni a Japánban nagy sikert aratott i-mode nevű mobil Internet-szolgáltatást, amely a későbbiekben valószínűleg más európai országokban is bevezetésre kerül majd. Tachikawa egyébként arra figyelmeztette a DoCoMo német partnerét, az E-Plus-t, hogy nem kellene idő előtt piacra lépni a szolgáltatással. Szerinte ha az i-mode-ot korlátok közé szorítják, nem lesz vonzó az előfizetők számára, és meg kell bizonyosodni afelől, hogy az új technológiát támogató készülékekből megfelelő mennyiség rendelkezésre áll (az E-Plus 2002-től lépésről lépésre tervezi az i-mode bevezetését).

A DoCoMo-vezér egyébként bírálta az európai mobilszolgáltatókat, mivel úgy véli, azok túlzottan nagy hangsúlyt fektetnek a hangátvitelen alapuló szolgáltatásokra, ezért lemaradnak a mobil internetes szolgáltatások fejlesztésében.

Tovább

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés