Connect with us

technokrata

Kimagaslóan teljesít a Schneider Electric

Dotkom

Kimagaslóan teljesít a Schneider Electric

A Schneider Electric, az energiamenedzsment nemzetközi szakértője bejelentette a 2014 második negyedéves fenntarthatósági eredményeit. A vállalat a következő három évre vonatkozó ambiciózus fejlődési elkötelezettségét a Planet & Society Barometer rendszerben meghatározott 14, a fenntarthatóság három fő tényezőjére (emberek, bolygó, profit) kiterjedő mutató alapján méri. A vállalat 2005 óta minden negyedévben közzéteszi a kulcsfontosságú eredményeit tartalmazó indexet, mely júniusban 8,85/10 pontra emelkedett, és ezzel egyértelműen meghaladta az év végére előirányzott 8/10 pontos értéket. A csoport fenntarthatósági stratégiájának alapját az energiahatékonysági megoldások, a tiszta energia előállításának támogatása, a környezet tiszteletét és megóvását célzó fogyasztási szokások kialakítása, valamint a dinamikus vállalati felelősségvállalás jelentik.

„A Planet & Society Barometer határozott célkitűzésekkel érzékelteti a fenntarthatóság fejlődését a Schneider Electricnél. Az elmúlt negyedév egyik legfontosabb eredménye, hogy mintegy 50 000 fiatal vett részt energiagazdálkodási képzésben a társadalom legszegényebb rétegei számára energiaellátást biztosító BipBop programunk keretein belül. A kezdeti célt, hogy 10 000 fiatal számára tegyük elérhetővé a képzést, már 2011-ben elértük, majd a 2012-2014-es időszakra kitűzött 30 000 fős irányszámot 15 544-gyel túlléptük. Az elért eredmények arra ösztönöznek bennünket, hogy a 2015-ben induló új programban még magasabbra helyezzük a mércét” – mondtaGilles Vermot Desroches, a Schneider Electric fenntartható fejlődésért felelős alelnöke.

2014 második negyedévében 14-ből 13 mutató járult hozzá az összesített Barometer-pontszám emelkedéséhez, amelyek közül 6 az év végére tervezett célokat is meghaladta:

– A Szén-dioxidmutató esetében a szállítások terén a vállalat 16%-kal alacsonyabb CO2-kibocsátást tapasztalt.

– Az Energiamutató több mint 10%-os energiamegtakarítást jelez a Schneider Electric telephelyein 2012 kezdete óta, és ezek a megtakarítások a csoport saját megoldásainak, a StruxureWare Resource Advisor és a StruxureWare Energy Operation rendszereknek köszönhetőek.

–       A Környezettudatos növekedés indikátorra az EcoXpert partnerek által generált növekedés hatott, amely 10,47 ponttal a vállalatcsoport növekedésén felül zárt. 2014 elején az EcoXperts program jelentős átalakuláson ment át, hogy az ökoágazati tevékenységekre koncentráljon.

– A Biztonság mérőszám továbbra is kiemelkedő előrehaladást jelez. A MIR (baleseti ráta) 2014 2. negyedévében 61%-kal csökkent, ami messze meghaladja az előirányzott 30%-ot. Ez a teljesítmény az OHSAS 18001 tanúsítási program alkalmazásának, a telephely-értékelések és javító intézkedések szabványosításának, valamint a bevált gyakorlatok megosztásának köszönhető.

– A Schneider Electric a legszegényebb rétegek már több mint 50 000 tagja számára nyújtott energiagazdálkodási képzést. A mostani negyedévben Brazília és India vezeti a résztvevők számát 1495, illetve 5628 fővel.

– A Közösségek mutató meghaladta a Schneider Electric Teachers civil szervezet által kitűzött 300 küldetést. Ebben a negyedévben a szervezet 56 küldetést hajtott végre, ebből 24-et Indiában.

– A Képzés megőrizte teljesítményszintjét 2013-as bevezetéséhez képest, amikor az alkalmazottak 67%-a részesült egynapos képzésben. A jelenlegi 63%-os adat már magában foglalja a franciaországi, kínai, egyesült államokbeli és indiai alkalmazottakat is. 2014 végére a csoport 100%-os lefedettséget kíván elérni az egész világon, hogy minden egyes alkalmazottjának megfelelő képzést biztosítson.

– Továbbá növekedett a Beszállítók mutató, amely szerint az ajánlott beszállítók 37,7%-a felel meg az ISO 26000 előírásainak – az év végére tervezett ambiciózus célarány 90%.

Rangos listák élén

A Schneider Electric dinamikus és széles körben elismert elkötelezettségét támasztja alá az is, hogy a vállalat a 10. helyen végzett a Newsweek 2014-es, környezettudatos vállalatokat rangsoroló listáján. A magazin a lista összeállítása során együttműködött a kutatással és befektetési tanácsadással foglalkozó kanadai Corporate Knights Capital vállalattal, valamint civil szervezetek véleményformálóival, különböző szakemberekkel, és a számviteli szakma tagjaival. Az év folyamán a vállalatcsoport szintén a 10. helyet szerezte meg a Corporate Knights által összeállított, a világ 100 legfenntarthatóbb vállalatát tartalmazó listán. Továbbá az Ipreo SRI vezetői jelentés 2014. nyári kiadása szerint a Schneider Electric újfent a tőkéjében legmagasabb arányú SRI- (társadalmilag felelős befektetési) alappal rendelkező francia vállalatnak bizonyult.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés