Connect with us

technokrata

Teszt: ASUS Memo Pad 7 (ME176C) – Bűvös hetes

Kütyük

Teszt: ASUS Memo Pad 7 (ME176C) – Bűvös hetes

A gyártó újabb Memo Pad 7 készüléke érkezett hozzám, a HD 7 után ez is piacra került.

A technokrata ember úgy gondolkodik, hogy a legjobbat szeretné kapni a pénzéért, és mindig a legújabb kütyüvel járni a világot. Viszont ha találunk kevesebb pénzért egy szintén remek ajánlatot, akkor miért ne kapnánk az alkalmon? Jelen tesztalanyunk is hasonló cipőben jár, ugyanis 60 ezer forintba kerül, mégis olyan szép felületet kapott, jó minőségű házban és korrekt sebességgel, hogy némely drágább modell is megirigyelné azt.

Csomagolás

A készülék egy kis fehér dobozban érkezett, rajta feliratokkal és a Memo Pad 7 fotójával. A box tetejét felnyitva a táblagép kerül szemünk elé, alatta pedig a szükséges töltőfej és adatkábel várja a napi használatot. A garancialevél is része a doboznak, akárcsak a használati útmutató.

Külső

Az ASUS üdvöskéje semmi kirívót nem hordoz magán, alapkészüléknek látszik, persze ennél azért több rejlik benne. Az előlap fekete, alul a gyártó neve, felül pedig az előlapi kamera vonja magára a tekintetet. Szerencsére a képernyő kerete nem túl vastag, de nem is túl vékony, valahol a kettő közé lőtték be. Maga a kijelző 7 hüvelykes, LED háttérvilágítással rendelkező panel. Felbontása 800 x 1280 pixel, ez szokványos, de ekkora mérethez nem is feltétlen szükséges a Full HD. A kép ha nem is borotvaéles, azért messze nem pixeles, a színek is jók, továbbá a betekintési szögekkel sincs probléma.

P1020501

A jobb oldalán az összes fizikai gombot megtaláljuk, konkrétabban a bekapcsoló és hangerőszabályzó került ide. Alul nehéz eldönteni, hogy a hangszóró még az élhez tartozik vagy már a hátoldalához, de a kettő között van, ezért asztalra téve nem veszít sokat hangerejéből. Itt a mikrofont alig vehetjük észre, mert az előlap fekete peremébe vájtak egy kis rést számára, pont ott ahol a hátlap találkozik azzal. Nagyon jó ötlet, hiszen így átsiklik rajta az ember szeme. A bal oldalon a microSD kártyahely látható, míg felül találunk még egy mikrofont, a microUSB csatlakozót és 3,5 mm-es jack aljzatot.

P1020504

A hátoldala jelen esetben kék színben pompázik, ami jó, mert legalább sivár fekete vagy szürke minden. Az Intel inside feliratozás halványan látszódik, feljebb már a jobban kiemelt logót és a hátlapi kamerát találjuk. Szétszedni nem lehet, de annyi biztos,, hogy odabent egy 4270 mAh-s akkumulátort találunk. Ezzel felhasználástól függően 1,5-2 napos üzemidővel számolhatunk.

Hardver/ Sebesség

A Memo Pad 7 belsejében egy Intel Atom Z3745-ös CPU-t találunk, mely négymagos, magonként 1,33 GHz-es órajelen ketyeg. A grafikai rajzolásért az Intel HD Graphics for BayTrail felel. A RAM mérete 1 GB, a belső tárhely pedig 8 GB. Érdekesség, hogy a processzor ha szükséges, akár 1,8 GHz-es órajelen is dolgozhat.

Screenshot_2014-08-15-10-40-10

A sebesség nagyon rendben van, minden villámgyorsan végrehajtódik. Az olajozott működést nagyon eltalálták a mérnökök, személy szerint ezért is szeretem az ASUS termékeit, hiszen nem nagyon találkoztam még lassú, lomha géppel tőlük.

Screenshot_2014-08-15-10-41-17

A felület megváltozott, sokkal letisztultabb, egyszerűbb és könnyen átlátható lett, egész egyszerűen magával tudja ragadni az embert. Az extra funkciókból is akad pár, például az Audio varázsló, Do It Later (jegyzetelő, napló), fájlkezelő, időjárás, Movie Studio, MyASUS, Omlet Chat, Party Link, Quick memo, Splendid, Story, SuperNote és What’s Next. Igaz, vannak benne felesleges dolgok, de sokkalta kevesebb, mint mondjuk egy Samsung készülékben.

Screenshot_2014-08-15-10-40-44

A felső értesítési sávba bekerült a Quick memo, Audio varázsló, kamera és számológép gyorsindítója. A táblagép friss, 4.4.2-es Android verziót futtat, melyet azért a fejlesztők átgyúrtak, hogy megőrizze a gyártó jellemzőit.

Multimédia

P1020505

A hátlapi kamera 5 megapixeles, autofókuszos, de megleptésre LED villanót nem tettek mellé. A beállításokban találunk fehéregyensúly állítási lehetőséget, ISO mérést és képstabilizátort. Az eredményeket figyelembe véve a makrofotózásnál jobb minőséget kapunk mint a „tájképnél”. A távolabbi tárgyak elmosódnak, bár beégés és zaj kevésbé fordul elő. Egyszóval a kamera kis tárgyak, mütyürök megörökítésére untig elég, de kiránduláskor, nyaraláskor inkább a normál fényképezőnket részesítsük előnyben.

P_20140808_180757

 

P_20140808_180811

Videofelvételnél jobb eredménnyel számolhatunk, a felbontás maximum Full HD lehet, ami nem is rossz teljesítmény a kategóriájához képest. Zenelejátszási képességei nagyon korrektek, elég hangosan, tisztán és szépen szól kihangosítva is, fülhallgatón pedig minden tovább javulhat kellően minőségi tartozékot használva. A zenelejátszó szoftverben találunk hangszínszabályzót és a szokásos alapfunkciókat, mint például az ismétlést.

Screenshot_2014-08-15-10-41-42

Adatátvitel esetére kapunk WiFi b/g/n modult, Bluetooth 4.0-t és GPS-t. SIM kártya fogadására nem képes az eszköz, ennyi pénzért persze ez egyébként is kuriózum. Bármelyik lehetőséget is választjuk, kiválóan teszi a dolgát, kommunikál mindennel, ahogy elvárjuk tőle.

Összegzés

P1020503

Elérkeztünk a végére, engem minden téren meggyőzött a készülék, konkrétan ha nem tudnám az árát simán azt mondanám, hogy akár 65-70 ezer forintot is megér. Egyszerűen hihetetlen, hogy legalább az ASUS-nak sikerült egy olyan terméket kedvező áron kínálnia, ami mind szoftveresen, mind hardveresen megállja a helyét még felsőbb szinteken is. Ami még nagyobb öröm, hogy minden téren jól szerepelt és nem a hibákat kell taglalnom a cikk végén. Bár olcsó eszköz, mégis azt mondom többet tud és azt is jobban, mint sok drágább társa.



Szólj hozzá!

További Kütyük

ASUS Memo Pad 7 ME176C

  Megjelenés éve: 2014
  Pro:  
  - Hardver
  - Szoftver
 
  Kontra:  
  - Kamera
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 7"
  • kijelző felbontása: 800 x 1280 pixel"
  • kijelző típusa: IPS lCD"
  • eszköz mérete: 189.3 x 113.7 x 9.6 mm
  • tömeg: 295 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: Intel Atom Z3745
  • memória: 1024 MB
  • háttértár: 8 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSDHC
  • portok: microUSB, 3,5 mm jack
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 5 megapixel
  • video chat:  
  • video felbontás: 1080p
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: -
  • WiFi: Wi-Fi 802.11 b/g/n
  • Bluetooth: Bluetooth 4.0
  • GPS: A-GPS GLONASS
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 4.4.2 KitKat
  • spec. szoftverek: -
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 4270 mAh
  • tapasztalat: 1,5-2 nap
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés