Christian Schiller, a BlaBlaCar PR és ügyfélkapcsolati igazgatója: Bizalmat építünk

Technokrata: Honnan jött a név?

Christian Schiller: Az emberek az autóban utazás közben csevegnek egymással, ez volt az alapvetésünk, amikor 2006-ban megalakultunk. A nevünk ezért lett Blablacar.

T: Mi hívta életre a szolgáltatást?

CS: Európában felnőtt egy generáció, aki ma már háromszor átgondolja azt, hogy autóra akarja költeni a pénzét, vagy hogyan, milyen közlekedési eszközzel akar eljutni A-ból B-be. Ugyanakkor köztudott, hogy az emberek többsége egyedül, vagy az autó kapacitását csak részben kihasználva teszi meg a kilométereket, miközben egyedül van és így egy főre drágább is az utazás. Ez így nem maradhat – gondoltuk.

T: Hogyan teltek a megalakulást követő első évek?

CS: Kevesen tudják rólunk, hogy francia cég vagyunk, 2006-ban alakultunk. Az első két év után 2009-ben egy befektető segítségével tudtunk nagyot ugrani, melynek köszönhetően most 12 országban vagyunk jelen, 7 helyi irodával, közel 10 millió felhasználóval. Jól mutatja mind a mi, mind a sharing economy fejlődési ütemét, hogy az elmúlt egy évben háromszorosára nőtt a felhasználóink száma.

T: Hogyan zajlik egy ilyen terjeszkedés?

CS: Figyelembe kell venni mindig a helyi viszonyokat, mind társadalmi, mind például adózási szinten. Sokszor nem tudjuk előre, hogy melyik országban hogyan és mennyi pénzt fogunk keresni, más-más monetizációs stratégiák kellenek eltérő piacoknál. Nemrég indultunk Oroszországban és Törökországban is, itt a helyi viszonyokhoz hozzá kell igazítani a szolgáltatás részleteit.

T: Miben különböznek az egyes célpiacok, országok a leginkább?

CS: A társadalmi részt nézve főleg a bizalom az, amiben jelentős különbségek vannak. A mi szolgálatásunk nem szól másról, mint a bizalomról: olyan közösséget építünk, akik a saját, jól felfogott érdekeik mentén megbíznak egymásban és kölcsönösen segítik egymást az utazásban. Ha ez a bizalom sérül, akkor oda minden, erre nagyon kell vigyáznunk.

T: Hogyan vigyáznak rá?

CS: A szolgáltatásunk gyakorlatilag nem más, mint egy olyan adatbázis, ahol olyan ellenőrizhető emberek találhatók, akik már utaztak, vagy vittek el utast az autójukkal. Saját képpel, értékelésekkel, ellenőrzött mobilszámmal, satöbbi. Majdnem többet tudunk a felhasználóról, mint a Facebook, annak érdekében, hogy a bizalmat úgymond közvetítsük, fenntartsuk és építsük a szolgáltatással.

T: Na de nem csak társadalmi különbségek vannak az országok között, mi a helyzet a technikával?

CS: A szolgáltatás táptalaja az internet. Minél jobb a penetráció egy országban, minél inkább többen használják az internetet és a mobilinternetet, annál inkább érdemes belépnünk a piacra.

T: Magyarországon vannak már helyi szolgáltatók, mint például az oszkar.com. Ők konkurenciának számítanak?

CS: Nem feltétlenül. A Blablacar-t leginkább a hosszútávú, országokat átívelő utazásokra használják Magyarországról is, de nagyon sokan jöttek például Magyarországra is a szolgáltatásunkkal, főleg az idei Sziget fesztiválra.

T: Mi a helyzet az adózással, volt már ebből probléma valahol?

CS: A bizalmi szint és a technológia mellett ez a harmadik legnagyobb különbség az országok között. Vannak országok, akik proaktívan lekövetik a társadalmi és gazdasági modellek változását, és adózásban is fel vannak készülve a sharing economy-ra és annak gazdasági hatásaira. Ilyen például Németország, ahol egyértelműen forintosítva van az, hogy km-enként mennyit lehet „keresni” azzal, ha valakit elviszünk A-ból B-be. A legtöbb országban azonban nem tisztázott még az, hogy mikortól számít üzletszerűnek egy ilyen tevékenység és mikortól nem.