Connect with us

technokrata

Hiba az új Linux kernelben

Dotkom

Hiba az új Linux kernelben

Bizonyos körülmények között adatvesztéssel is járhat az a hiba, amelyet nemrég fedeztek fel a legújabb, 2.4.20-as Linux kernelben.

November 28-án jelent meg a legújabb Linux kernel, a 2.4.20-as – igaz, a Linux disztribútorok még nem adták ki azon operációs rendszereket, melyek erre a változatra épülnek. Az viszont érdekes, hogy ezen hibát már a tesztelési fázis alatt is jelentették, s az ennek ellenére nem kerül javításra.

Mennyire jelent reális veszélyt egy, gyakorlatilag ki sem adott hiba? Az elemzők szerint még abból sem lenne nagy gond, ha kikerültek volna az erre épülő OS-ek, ugyanis csak bizonyos körülmények között jelentkezett a probléma: először is arra van szükség, hogy a Linux ext3 file-rendszerének egy ritkán használt módját kell kiválasztani, majd az adminisztrátornak meg kell szüntetnie azzal a file-rendeszerrel a kapcsolatot, ahova az adat mentésre került. Ebben az esetben minden olyan információ, ami az ezt megelőző fél percben került mentésre, elvész.

Andrew Morton fedezte fel a múlt hét pénteken, hogy nem javították ki a hibát – s elárulta azt is, hogy maga a probléma az előfordulás ritkasága miatt nem olyan komoly.

A Red Hat Linuxok közül a 7.1, a 7.2, a 7.3 és a 8.0 változatok érintettek; ezek is csak akkor, ha már a legújabb frissítéseket letöltötte hozzá a felhasználó. A cég Advanced Server terméke mentes ettől a problémától. A SuSE képviselői közölték, hogy mivel operációs rendszerük alapértelmezettként egy másik file-rendszert használ (ReiserFS), ezért az ő felhasználóik számára nem jelentkezik a hiba.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés