Connect with us

technokrata

Egyre drágábban vehetünk használtautót

Garázs

Egyre drágábban vehetünk használtautót

A 2008-as válság óta ez a legnagyobb emelkedés a használtautó-piacon.

Rekordmennyiségű, mintegy 135 ezer darab használtautó adásvétele zajlott Magyarországon a második negyedévben, ami 8 százalékkal haladja meg az előző negyedév, és 10 százalékkal a tavalyi év azonos időszakának hasonló értékét. Mindez kismértékben növekvő átlagárral párosulva a 2008-as válság óta mért legnagyobb szintjére, 135,2 százalékos magasságba lökte a gazdát cserélő használtautók összértékének alakulását mutató Használtautó-indexet.

„Bár az év eleje kissé pesszimistábban indult, a második negyedév a szokásos szezonális erősödésnél is nagyobb forgalomnövekedést produkált – magyarázza Fodor László, a Használtautó.hu szakértője. – Eközben az év eleji kisebb árcsökkenés is kompenzálódott: jelenleg valamennyi kategóriában szinte hajszálpontosan ugyanott állnak az átlagárak, mint egy évvel ezelőtt.”

hasznaltauto_2

Mire számíthatunk 2015 második felében?

A jelenlegi piaci tendenciákat vizsgálva úgy tűnik, van még tere a Használtautó-index további emelkedésének. Az év közepére ismét felgyorsult a használtautó-import növekedése: az első félévben 30 százalékkal bővült ez a szegmens az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Havonta erősen változó intenzitással, de átlagosan 12 százalékkal nőtt az újonnan forgalomba helyezett személyautók száma is. Mindez áttételesen növekvő forgalmat generál a hazai használtautó-piacon is, hiszen a fenti adásvételek az esetek zömében egy korábbi autó lecserélését jelentik.

Ezzel párhuzamosan kismértékben az árak is felfelé mozdulhatnak, mivel időközben a forint ismét jelentősen, 315 forint/euró körüli szintre gyengült, a drágább import pedig a helyettesítő hazai kínálatot is felértékeli.

hasznaltauto_1

A használtautó-piac összetétele

Kategóriák szerint vizsgálva a szakportál adatbázisát, a használtautó-forgalom legnagyobb részét, 30 százalékot az alsó középkategóriába tartozó autók tették ki. A használtautó-behozatal hatása érezhető abban, hogy lassan, de folyamatosan nő mind a közép-és felső középkategóriába (jelenleg 29 százalék), mind az egyterűek kategóriájába (jelenleg 11 százalék) tartozó autók aránya a teljes piaci forgalmon belül.

A leggyakrabban gazdát cserélő személyautó-típusok ebben az időszakban is az Opel Astra, a Suzuki Swift és a VW Golf voltak: az adásvételi szerződések 17 százaléka e típusok egyikére köttetett.



Szólj hozzá!

További Garázs

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés