Connect with us

technokrata

Háromszoros hatótávolsága lesz az új Priusnak

Garázs

Háromszoros hatótávolsága lesz az új Priusnak

A japánok már gőzerővel tesztelik a közutakon is az új Priust, persze erősen álcázva

Július elején már olvashattak az Autó Pult hasábjain a következő Toyota Priusról, ami a hibridmodellek atyjának immár negyedik generációja lesz. Ezúttal viszont a konnektorról is tölthető „Plug-in Hybrid” változatról láttak újabb pletykák napvilágot. A legfontosabb, hogy a modell hatótávolsága nagy örömünkre állítólag jelentős mértékben fog fejlődni, amire szüksége is volt a konnektoros Priusnak, hiszen a jelenlegi széria papíron alig 17 kilométere meglehetősen szerény érték. Érzik ezt a Toyotánál is, így amennyiben igaznak bizonyulnak a hírek, akár a triplájára emelkedhet a Prius Plug-in Hybrid elektromos hatótávolsága, ami azt jelenti, hogy 50 kilométer körüli értékekre számíthatunk, sőt, az is elképzelhető, hogy egy hajszállal ennél is magasabb számot fognak kommunikálni a japánok.

toyota_prius_2

A típus mindennapi használhatóságának ez a fejlődés kétségtelenül jót tenne, hiszen a mindennapi ingázáshoz 50 kilométer jórészt elég, ha pedig a munkahelyen is akad töltési lehetőség, ezt ugye meg is lehet napon belül duplázni. Ezzel az elektromos hatótávolság szempontjából a konnektoros Prius felzárkózhatna például a Golf GTE tudásához, igaz, az már kevésbé jó hír, hogy míg a Volkswagen büszkesége most tudja az említett értéket, a Prius Plug-in Hybrid típusra állítólag még jó másfél évet várnunk kell. Annyi mindenesetre biztos, hogy az újdonságot érdemes megvárni.

toyota_prius_1

Forrás: Autopult.hu



Szólj hozzá!

További Garázs

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés