Connect with us

technokrata

Komoly betegségeket kaphatunk a billentyűzetünktől

LifeStyle

Komoly betegségeket kaphatunk a billentyűzetünktől

Nem is gondolnánk, hogy a számítógépünk akár minket is meg tud betegíteni, feltéve, hogy nem takarítjuk.

A számítógép billentyűzete meglehetősen strapabíró szerkezet, sokszor még azt is túléli, ha beleömlik valamilyen folyadék. Ettől független minden héten érdemes megtisztítani. A zsír- és portalanítás, fertőtlenítés történhet házilag, otthoni, jól bevált szerekkel, és úgynevezett ipari anyagokkal is. A legtöbb esetben mégis elfeledkezünk erről, pedig – főként a téli időszakban – igen komoly fertőzéseket és betegségeket is megelőzhetünk a klaviatúra tisztán tartásával. A Cleancomfort szakembereinek segítségével összegyűjtöttünk néhány jó tanácsot arra nézve, hogyan lehet egyszerűen tisztán tartani a számítógép billentyűzetét.

billentyuzet_tisztitas_4

Víz és ecet 

Eszünk, iszunk az irodai asztalnál, a legtöbbször a gép mellett, fölött. Talán a morzsákat a legegyszerűbb kitisztítani a billentyűk közöl, hiszen ehhez elég, ha megfogjuk, lefordítjuk a klaviatúrát és kirázzuk a morzsákat. A por már nehezebb dió, ugyanis akkor, ha vastag, ám számunkra mégis alig látható rétegben beleül a billentyűk közé, hibás működést okozhat. Asztali gépeknél és laptopoknál is komoly gondot okozhatnak a lerakódó porszemek és szöszök, amelyek meggátolják a számítógép hűtésének hatékony működését, emiatt a PC automatikusan lekapcsolhat. Ilyen esetben használjunk sűrített levegővel működő szprét, tisztítógélt vagy tisztítóhabot. Lézetik speciális, LCD-törlőkendő is. Ha otthon szeretnénk ezt megoldani, puha, vizes-ecetes keverékkel átitatott kendővel törölgessük át az egész klaviatúrát. Tisztít, szagtalanít és fertőtlenít.

billentyuzet_tisztitas_3

Porszívó és ecset

A gépek takarításához nem szükséges semmilyen különleges szer. Hagyományos porszívóval is ki lehet tisztítani a billentyűzetet. Arra kell ügyelni, hogy ne maximális szívóerőre állítsuk a porszívót, mert az kárt tehet a készülékben. A sérülések elkerülése érdekében érdemes egy kicsit távolabbról szívni a port, amelyet egy egyszerű ecset segítségével is ki lehet söpörni a klaviatúrából. Ha a port sűrített levegős szprével távolítjuk el, akkor pára csapódhat le, ezért mindig meg kell várni, amíg ez elpárolog, és csak utána szabad bekapcsolni a gépet!

billentyuzet_tisztitas_2

Óvatosan az ablaktisztítóval és a súrolószerekkel! 

Nincs szükség több ezer forintos tisztítószerekre a monitorok tisztításához sem. Még a számítógépes szerelők is egyszerű ablaktisztítót használnak a monitorok takarítására. Az ilyenekből a habot is fújó típusokat érdemes választani. Ha mégis folyadékot permetezünk a képernyőre, arra kell figyelni, hogy az ne szivároghasson be az elektronikus alkatrészekhez. A monitornak vagy a PC-nek  a gépházát is lehet habos tisztítószprével is takarítani. Nem ajánlottak a mosogatószerek és súrolókrémek, mert ezek maradandó károsodásokat is okozhatnak a szerkezetekben!



Szólj hozzá!

További LifeStyle

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés