Connect with us

technokrata

A Vodafone novemberre lesz készen a 3G angliai beindítására

Kütyük

A Vodafone novemberre lesz készen a 3G angliai beindítására

A Vodafone bejelentette, hogy idén novemberben már várhatóan készen lesz arra, hogy az Egyesült Királyságban beindítsa első harmadik generációs mobiltelefonos szolgáltatását, azonban a cég képviselői azzal kapcsolatban nem kívántak nyilatkozni, hogy az előfizetők pontosan mikortól vehetik majd igénybe ezen új szolgáltatásokat.

A Vodafone tervei szerint a harmadik generációs mobiltelefonokat első lépésben a nagyobb brit városokban, az autópályákon, valamint a fontosabb vasútvonalak mentén lehet majd használni a Vodafone hálózatában.

“A harmadik generációs mobiltelefonos rendszerek nagymértékben függnek a különböző adat alapú szolgáltatásoktól, és elárulhatom, hogy amíg az ezekkel kapcsolatos fejlesztéseink nem fejeződnek be teljesen, addig nem kívánjuk beindítani 3G hálózatainkat. Ezen hálózatainkat akár a tervezettnél korábban is üzembehelyezhetnénk, azonban úgy gondoljuk, hogy előbb olyan szolgáltatásokkal kell felruházni a 3G-s rendszereket, hogy az embereknek legyen okuk a 3G-re történő továbblépésre” – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban a Vodafone szóvivője.

A szóvivő elmondta, hogy a Vodafone a harmadik generációs mobiltelefonos szolgáltatások esetében gyökeresen más stratégiát kíván alkalmazni, mint korábban a WAP (Wireless Application Protocol) esetében, ugyanis a WAP-ot túlzott reklámkampány előzte meg, és az akkor még csak szárnyait bontogató technológia a kezdetekben sokaknak csalódást okozott. Ismeretes, hogy a szigetországban március elején elsőként a Hutchison indított harmadik generációs szolgáltatást, mely szolgáltató kínálatában csak hetekkel a 3G hálózat debütálását követően tűntek fel az újgenerációs mobil készülékek.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés