Connect with us

technokrata

Svédországban késhet a 3G bevezetése

Kütyük

Svédországban késhet a 3G bevezetése

Svédország két vezető mobiltelefonos szolgáltató cége, a Tele2, valamint a TeliaSonera közös beadványt készített, mely a harmadik generációs mobiltelefonos hálózatok beindításának elhalasztásával kapcsolatos.

A Tele2 és a TeliaSonera által létrehozott infrastrukturális vegyesvállalat, a Svenska UMTS-licens AB a harmadik generációs hálózat beindításának elhalasztását, valamint a licensz feltételek megváltoztatását kéri, többek közt arra hivatkozva, hogy egyelőre még nagyon sok a bizonytalanság ezen újgenerációs mobil hálózatok jövőjét illetően.

A Svenska UMTS-licens AB vezetői szerint az elmúlt időkben olyan nehézségek léptek fel, melyeket a harmadik generációs licensz szerződések aláírásakor nem lehet előrelátni, és hasonló nehézségekkel vélhetően a közeljövőben is számolni kell. A Svenska UMTS-licens AB meglátása szerint Svédországban a harmadik generációs mobil szolgáltatásokat lényegében még akkor sem lehetne az eredetileg tervezett időpontban elindítani, ha a vegyesvállalat korlátlan tőkével rendelkezne.

A Tele2 és a TeliaSonera által közösen fejlesztett harmadik generációs mobiltelefonos szolgáltatások a legoptimistább előrejelzések szerint 2004 elejére mintegy 70 százalékos lefedettséggel rendelkezhetnek. A 3G licenszeket birtokló cégek addig egyébként nem kívánják beindítani harmadik generációs szolgáltatásaikat, amíg a technológiai és infrastrukturális feltételek nem adottak ahhoz, hogy az előfizetők kifogástalan minőségű szolgáltatásokat vehessenek igénybe.

Tovább

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés