Connect with us

technokrata

Milyen mobil hálózatok legyenek Irakban a háború után?

Kütyük

Milyen mobil hálózatok legyenek Irakban a háború után?

Az Egyesült Államok egyik kongresszusi képviselője a napokban azon véleményének adott hangot, hogy az iraki háború végeztével a közel-keleti országban nem GSM rendszerű mobiltelefonos technológiákat kellene meghonosítani, mert véleménye szerint “a GSM egy elavult francia szabvány”.

A GSM közösség természetesen azonnal kifogást emelt a képviselő ezen véleménye ellen.

Darrell Issa, dél-kaliforniai kongresszusi képviselő szerint a telekommunikációs szempontból igen csak elmaradott Irakban a háború után nem GSM, hanem CDMA technológiájú mobiltelefonos hálózatokat kellene indítani, ily módon ugyanis biztosítani lehetne, hogy az ország mobiltelefonos piacának felépítéséből ne az európai, hanem az amerikai vállalatok profitálhassanak. Issa ezen meglátásáról levélben értesítette magát Donald Ramsfeldet is, valamint az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztésekkel foglalkozó hivatalát.

Rob Conway, a GSM Association vezérigazgatója az amerikai képviselő indítványára azt válaszolta, hogy a GSM technológiát koránt sem helyén való dolog “elavult francia szabvány”-nak nevezni. Conway elmondta, hogy az üggyel kapcsolatban hosszas vitát lehetne nyitni, azonban ennek most nincs itt az ideje, ugyanis amíg emberek tömegesen halnak meg az iraki háborúban, nem illik arról beszélni, hogy a háború után egyszer majd milyen mobiltelefonos hálózatokat kellene üzembe helyezni az országban. Jelen pillanatban egyébként Irakban elhanyagolható számú mobiltelefont használnak, a néhány mobil készülék túlnyomó része pedig az elnyomó hatalom tulajdonában van.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés