A tervekről Kis-Tóth Lajos, a főiskola helyettes vezetője adott tájékoztatást. Többek között beszámolt arról, hogy a főiskola B épületének 100 millió forintos rekonstrukciója révén összesen 80 számítógépet helyezhetnek el. Ezeket a főiskola hallgatói mellett Eger város lakosai is használhatják, s a számítógépek és a portál segítségével igénybe vehetik az elektronikus szolgáltatásokat.
Persze minden kezdet nehéz, hiába a technológia és a lehetőség, ha senki nem tudja alkalmazni – éppen ezért a portál elindítása után szakemberek nyújtanak segítséget az egrieknek az elektronikus ügyintézés fortélyaiban.
Kis-Tóth Lajos úgy vélte: a beruházás ösztönzi majd az egri önkormányzatot, a hivatalokat és a vállalkozásokat arra, hogy elektronikus úton is elérhetővé tegyék szolgáltatásaikat. Az iskola kezdeményezésének már csak azért is nagy a jelentősége, mert a hevesi megyeszékhelyen jelenleg csak egy pénzintézet tesz lehetővé elektronikus ügyintézést.
Kis-Tóth elmondta azt is, hogy a portál működtetéséhez szükséges hálózat kiépítése 400 millió forintba kerül. Ezen költségek előteremtése érdekében a főiskola, a város önkormányzata és az Internet-szolgáltató cég közösen 100 millió forintos támogatási igényt nyújtott be az Oktatási Minisztériumhoz.