Az említett mintegy 84 millió előfizető egyébként a mobiltelefonos előfizetők globális számának megközelítőleg 7 százalékát teszi ki.
A Global Mobile Subscriber Database adataiból kiderül, hogy csodák természetesen nincsenek, vagyis hiába a tavalyi jelentős mértékű előfizetőszám növekedés, az afrikai régióban még mindig a világ legalacsonyabb mobiltelefonos penetrációját regisztrálják. Konkrét adatokat tekintve, jelen pillanatban az afrikai lakosságnak csak mintegy 4,39 százaléka rendelkezik mobiltelefonnal, azonban ez az adat 42 százalékkal kedvezőbb az egy évvel korábbi adatnál. 2002-ben 11 millió új mobiltelefonos előfizetőt jegyeztek fel Afrikában, így az előfizetők száma az év végére meghaladta a 36,7 milliót. Afrikában egyébként a nigériai mobiltelefonos piac növekedett a legnagyobb mértékben 2002-ben, amikor is 369 százalékkal nőtt az előfizetők száma.
A Közel-Keleti régióban a tavalyi esztendő végén mintegy 47 millióan használtak mobiltelefonokat, ami az afrikainál jóval kedvezőbb, azonban még mindig nem túl magas, 16,59 százalékos penetrációt jelent. A Közel-Keleten némileg visszaesett a mobiltelefonos piac növekedése, ugyanis míg 2001-ben még 32,6, addig 2002-ben már csak 30 százalékos növekedést regisztráltak. A térségben Izrael van a legjobb helyzetben, mely országban a mobil penetráció már 100 százalék feletti.