Connect with us

technokrata

Tűzfal és vírusvédelem – két magyar biztonságtechnikával foglalkozó cég összefogása

Dotkom

Tűzfal és vírusvédelem – két magyar biztonságtechnikával foglalkozó cég összefogása

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a ZORP tűzfal technológiát fejlesztő BalaBit és a vírusvédelmi rendszereket fejlesztő VirusBuster.

A két magyar tulajdonú cég megosztva nyerte el az „év innovatív megoldása” díjat a 2003. április 9-én és 10-én az MTA székházában megrendezésre kerülő „Informatika a hatékonyságért” konferencián. A rendezvény fővédnöke az Informatikai és Hírközlési Minisztérium és a Vezető Informatikusok Szövetsége volt, kiemelt szakmai támogatója pedig az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ).

A megállapodás értelmében a két hazai fejlesztő cég a jövőben felhasználja egymás technológiáját kereskedelmi termékeiben. A technológiai szövetséget a piaci igény hívta életre, a felhasználók ugyanis előnyben részesítik a komplex biztonsági megoldásokat, a több forrásból származó védelmi rendszerekkel szemben. A két magyar cég reményei szerint technológiáik kombinálásával olyan megoldásokat tudnak kínálni, amelyek világviszonylatban is egyedülállónak számítanak.

A két cég szóvivője szerint az általuk követett út mintaértékű lehet számos magyar cég számára is, akik magas szintű technológiát birtokolnak. Egy gyorsan reagáló, feltörekvő technológiai szövetség komoly versenytársa lehet a nyugati szoftverházaknak, különösen, ha a szövetség tagjai a fejlesztési és a marketing stratégiájukat is összehangolják.

A ZORP technológiáról

A ZORP tűzfal technológia gyökereiben különbözik minden más eddig létező tűzfal megoldástól. A termék nem valamely létező technológiai megoldás továbbfejlesztése, hanem egy teljesen új architektúrájú szoftver, melyet magas biztonságú, nagyvállalati környezethez terveztek. A ZORP-ot a következő egyedülálló tulajdonságai különböztetik meg:

Mélyprotokoll elemzés: A ZORP mind a 13 proxy-ja 100%-ban értelmezi és elemzi a hozzá tartozó protokoll utasításait és adatait.

Rugalmasság: A protokollokban szereplő paraméterekhez egy beépített script nyelv segítségével események rendelhetők, melyek által intelligens cselekvésre képes a tűzfal. Ez azt jelenti, hogy egy biztonsági szabályzat legösszetettebb rendelkezéseit is meg lehet valósítani. (Például, meg lehet szabni, hogy FTP-t kizárólag egy bizonyos gépről, kizárólag egy bizonyos felhasználó használhat, csak feltöltésre, és csak a nap egy bizonyos órájában.)

Modularitás: Minden értelmező proxy a tűzfal egy-egy moduljának számít, mely modulok tetszőlegesen összeköthetők. Ezáltal a ZORP tűzfal képes beágyazott protokollok és az azokban továbbított adatok elemzésére is. Éppen a modularitás az, ami lehetővé teszi víruskereső integrálását, hiszen a víruskereső is modulként épül be az architektúrába. Ez a gyakorlatban olyan problémák megoldását jelenti, mint például titkosított HTTP (HTTPS) forgalom elemzését, az abban forgalmazott adatok vírus ellenőrzésével együtt.

A VirusBuster technológiáról

A VirusBuster víruskereső motorja nemzetközileg is elismert, megbízható, innovatív technológiai megoldásokra épül; XML-alapú kommunikációs felülete által platform független, egyszerűen integrálható, moduláris megoldás. Az általános állománytípusok ellenőrzésén felül a vírusok hatékony felderítésére és irtására a beépített MIME kezelés, JavaScript és ActiveX ellenőrzés, valamint a fejlett tömörítvénykezelés a garancia. Ez utóbbi akár az önkicsomagoló tömörített állományokban is lehetővé teszi a veszélyes kódok felkutatását. A dokumentumokba ágyazott állományok kezelése és a heurisztikus analízis garanciát nyújtanak arra, hogy a legrejtettebb károkozók se fertőzhessék meg a rendszert.

A nagy rugalmasságot nyújtó vírusadatbázis technológia segítségével a forradalmian új vírusok sem jelentenek kihívást. A friss vírusadatbázis cseréje a védelem leállása nélkül történik meg. Több szálas, párhuzamos feldolgozással rendelkezik, illetve támogatja a a több processzorral bíró rendszereket is.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés