Connect with us

technokrata

Teszt: Huawei Mate S – StílusoS

Mobil tesztek

Teszt: Huawei Mate S – StílusoS

A Mate S már első látásra is jól néz ki, sőt papíron még a hardvere is erős. Az emberben rögtön felmerül a kérdés, hogy vajon a valóságban is ilyen kecsegetető-e a készülék? Tesztünkből kiderül!

Stílusból nincs hiány mostanság a Huawei-nél, hiszen a P8 és a P8 Lite kategóriájának egyik legszebb készüléke. Ugyanez a helyzet jelen tesztünk alanyával is, a Mate S-t a tesztidőszak alatt ugyanis csak dicsérték az ismerőseim. Az elismerések sora szerencsére nem ért véget a külsőnél, a belső is hasonlóan pozitív véleményeket kapott.

Csomagolás

A Huawei újdonsága egy fekete dobozban érkezett, amelyben a telefon mellett egy töltőfejet, egy microUSB kábelt, egy különleges tokot és egy headsetet kapunk. Ez utóbb az Apple Earpods fülhallgatóihoz hasonlóan műanyag tartóban foglal helyet, amibe bármikor visszatehetjük, ha épp nincs kedvünk zenét hallgatni.

IMG_3719

Természetesen nem maradtak ki a használati útmutatók sem, velük együtt lesz teljes a tartozéklista. A speciális tok mágneses előlappal rendelkezik, így becsukott állapotban a fontosabb értesítések mellett az időt, a dátumot és a külső hőmérsékletet nézhetjük meg.

Külső

Általában azzal szoktam kezdeni a külsőt taglaló részt, hogy az előlap leglényegesebb része a képernyő, hiszen ez határozza meg legtöbbször a dizájnt. Itt erről nincs szó, a kikapcsolt telefon ugyanis elölről csak egy nagy fekete üveg, a megjelenítő gyakorlatilag nem is látszik, csak azután, ha megnyomtuk a jobb oldalon található bekapcsológombot. Ekkor viszont alaposan beköszön, hiszen az 5,5 colos, Full HD felbontású, Oncell AMOLED technológiájú panel igen élénk színekkel rendelkezik, a kép csak úgy lemászik a telefonról. Mivel AMOLED technológiáról van szó, ezért igen jól néz ki, amikor a képernyőn valamilyen, fekete tartalmat jelenítünk meg, hiszen ilyenkor a megjelenítő gyakorlatilag egybeolvad a lekerekített szélű előlappal.

IMG_3720

Azért sajnáltam, hogy a hozzám érkezett, 32 GB-os verzióban nem volt benne az iPhone 6S-nél megismert nyomásérzékelő technológia, így nem tudtam kipróbálni, hogy milyen is az androidos Force Touch.  Az érintőgombokat virtuális társai váltották fel, így az alsó élen csak a Huawei logóját találjuk.

IMG_3722

Feljebb a beszélgetésekhez használt hangszórót, illetve a 8 megapixeles előlapi kamerát találjuk, a közelségmérő és a fénymérő társaságában. A 3,5 mm-es jack csatlakozó, a másodlagos mikrofon felülre került, míg a microUSB kábelt alul dughatjuk be. Itt találjuk a sztereó hangszórópárt is, ezek hangerejét a jobb oldalon állíthatjuk.

IMG_3718

Kínai telefonhoz méltóan a Mate S kétkártyás működésre képes, igaz ilyenkor választanunk kell, hogy egy nano-SIM és egy microSD kártyát helyezünk bele, vagy két nano-SIM-et, ez utóbbi esetben azonban el kell búcsúznunk a bővítés lehetőségétől. A kevesebb több elve nemcsak az előlapon, de a hátlapon is érvényesül. A csiszolt élekkel rendelkező hátoldal legnagyobb része fém, a dizájnt csak olyan részletek törik meg, mint a Huawei logója, az ujjlenyomat-olvasó, a 13 megapixeles kamera és a hozzá tartozó dupla LED villanó. Ezen kívül csak az elmaradhatatlan antennacsíkok törik meg a fémet.

Hardver/Szoftver

Méretes telefonhoz erős hardver dukál, így a burkolat alá a HiSilicon Kirin 935-ös lapkakészlete került. Ez négy 2,2 GHz-es és négy, 1,5 GHz-en üzemelő processzormagot tartalmaz. Ez utóbbiak működnek egyébként a mindennapi használat során, előbbieket  csak hardverigényes felhasználás során kapcsolja be a rendszer. RAM-ból 3GB-ot kapunk, míg a tesztalanyuknál 32 GB-nyi memóriával kellett beérnünk.

12268657_1225525210807824_1851466173_o

Jó hír, hogy a microSD bővítés mellett választhatunk 64 GB-os és 128 GB-os tárhelyet is, utóbbi a különleges képernyőjével még jobbá teszi az amúgy is fejlett telefont. A Huawei többi telefonjához hasonlóan a Mate S-en is az EMUI 3.1-es felülete foglal helyet. Ez csakúgy, mint a készülék külseje, igen letisztult stílussal rendelkezik, véleményem szerint az egyik legszebb a gyári felületek között. Persze akkor sincs gond, ha a mi izlésünknek ez nem felel meg, a Téma menüpontban mindenki megtalálhatja a neki leginkább megfelelőt. A felület különlegessége, hogy az iPhone-okhoz hasonlóan nincs konkrét menü, helyette a főképernyőn lapozva érhetjük el az alkalmazásokat.

12250758_1225525207474491_2107477269_o

A számtalan gesztusvezérlési lehetőség mellett még egykezes módot is kapunk, így az 5,5 colos megjelenítős telefont akár egy kézben is kényelmesen használhatjuk mondjuk akkor, amikor a tömegközlekedésen mindenképpen kapaszkodnunk kell. Van még osztott képernyős nézet is, illetve akár azt is beállíthatjuk, hogy a képernyőre rajzolva egy adott alkalmazás induljon el. Apropó alkalmazások, ezekből is kapunk jó néhányat. Amellett, hogy a szokásos Google applikációk is megtalálhatóak a fedélzeten, van még fájlkezelőnk, rendszerkarbantartónk, szelfialkalmazásunk, naptárunk, adatmentő programunk, dokumentumkezelőnk és persze Facebook illetve Twitter kliensünk is.

Multimédia

A hátoldalon egy 13 megapixeles kamerát találunk. Ez egyáltalán nem újdonság, az RGBW szenzorral szerelt egység már a P8-ban is szolgálatot teljesített, ott is elégedett voltam vele. Az optikai képstabilizátor és a jó szenzornak hála az elkészült képeket nem illethetem sok kritikával, a fotók természetesek, a telefon nem viszi túlzásba a digitális utómunkát. Az F/2-es lencse éjszaka sem mond csődöt, sötétben is értékelhető képeket készíthetünk. Ha mégis elfogyna a fény, akkor a dupla LED villanó siet a segítségünkre.

IMG_20151115_131319

Akárcsak a hardver, úgy a szoftver is jól sikerült, amellett hogy számtalan speciális mód (ilyen például a fénnyel festés, vagy épp az arcszépítés) áll a rendelkezésünkre, kapunk még HDR, panoráma, és dokumentumfotózási lehetőséget. Érdekesség, hogy a szoftver támogatja a manuális üzemmódot is, ilyenkor a záridőt, a fókuszt, a fehéregyensúlyt, az időzítőt, a mérési módot és az expozíciót is állíthatjuk. A videós rész kissé átlagosra sikerült, hiszen a mai trendektől eltérően nincs 4K vagy 2K felbontási lehetőség, be kell érnünk a Full HD-s opcióval. Az elkészült anyagok azért nem rosszak, de nem mondhatnám, hogy ez ma már különlegesnek számít. Érdekesség, hogy van egy Rendezői Mód névre keresztelt alkalmazásunk, amivel a WiFi-n összekapcsolt Huawei telefonokkal több nézőpontból is felvehetjük a témát, amiket aztán a telefonunkon egy egész filmmé vághatunk össze.

IMG_20151114_131854

A kameraszoftver mellett a zenelejátszó is saját, az alkalmazás a konkurensekhez hasonlóan, albumok, mappák, előadók, dalok illetve lejátszási listák és kedvencek szerint csoportosítja a dalokat. A szoftver emellett fülhallgatón képes bekapcsolni az úgynevezett DTS módot is, amivel több lesz a basszus és a hangerő is emelkedik. Van FM-rádió is, ehhez pedig csatlakoztatunk kell a gyárilag csomagolt headsetet. Ennek hangminősége egyáltalán nem rossz, profik igényeit ugyan nem elégíti ki, de utazások során jó szolgálatot tesz a kiegészítő. Videókat Full HD felbontásban nézhetünk, a szoftver pedig szinte az összes ma ismert formátummal megbírkózik, legyen szó akár MKV, akár AVi kiterjesztésről.

Biztonság

Mint már említettem, a Mate S hátoldalán egy ujjlenyomat-olvasó is helyet kapott. A biztonsági berendezést a beállítások menüpontban konfigurálhatjuk, ilyenkor néhány alkalommal hozzá kell érintenünk az ujjunkat, majd a szoftver eltárolja a szükséges információkat.

12236945_1225525204141158_1548157427_o

Ezután nemcsak a telefon feloldására, de a fájlkezelőben való adatok védelmére is használhatjuk, így titkosítva le az esetleg kényes fájlokat. A FingerPrint Sense 2.0 névre keresztelt egység gyorsan érzékeli az ujjunkat, így a beléptetés egy pillanat alatt megtörténik. Ha már ilyen érzékeny a felülete, akkor a Huawei mérnökei úgy gondolták, hogy nem csak leolvasóként, de navigációs eszközként is használható, így suhintással lapozhatunk a galériában vagy hívhatjuk elő például az értesítési panelt.

Adatkommunkáció/Üzemidő

Az LTE képes Mate S a Dual-SIM támogatásnak hála kétkártyás üzemmódra is képes, ilyenkor mindkét szolgáltató LTE hálózatát is használhatjuk. Emellett kapunk még NFC-t, Bluetooth 4.0-át, GPS-t, az n-es szabványú WiFi-t és USB OTG támogatást is. Természetesen telefonálni is lehet a modellel, a Mate S pedig ekkor sem okoz csalódást, a hangminőséggel is elégedett voltam. A sok használatnak persze ára van,  a 2700 mAh-es akkumulátor átlagos felhasználás mellett egy napig működteti a készüléket. Ez nem túlságosan sok, de a méretéhez képest kompakt külsőt és a vékony kialakítást sajnos az akkumulátor kárára valósították meg a mérnökök. Szerencsére azért van nincs nagy gond, hiszen a gyárilag csomagolt, 2 amperes töltővel egy óra alatt több mint 70%-ig tölthetjük a telefont.

Végítélet

Nem győzöm emlegetni, hogy mára elmúlt az az időszak, hogy a kínai modellektől tartani kell. Amellett, hogy a kisebb gyártók is előszeretettel lepik meg a piacot, az olyan nagyobb vállalatok, mint a Huawei, rendre az élkategóriában dobják piacra az újdonságaikat. Ilyen a Mate S is, ami a nagy képernyőjének, erős hardverének és szép külsejének köszönhetően bárkinek ajánlható. Nagy hibája nincs, én leginkább csak azt sajnáltam, hogy a Force Touch funkcióért a 128 GB-os modellbe kellene beruháznom. Ha viszont valaki együtt tud élni a hagyományos kijelzővel (és miért ne tudna ugyebár) akkor évekig élvezheti a telefon fejlett szolgáltatásait. Csak legyen legalább 170 ezer forint a zsebében a vásárlásra!



Szólj hozzá!

További Mobil tesztek

Huawei Mate S

  Megjelenés éve: 2015
  Pro:  
  - Szép külső
  - Erős hardver
  - Jó összeszerelési minőség
 
  Kontra:  
  - Nem olcsó
  - Nincs Force Touch az olcsóbb kiadásokban
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 5,5"
  • kijelző felbontása: 1920 x 1080"
  • kijelző típusa: AMOLED"
  • eszköz mérete: 149.8 x 75.3 x 7.2 mm
  • tömeg: 156 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: HiSilicon Kirin 935: négy 2.2 GHz-es és négy 1.5 GHz-es processzormag
  • memória: 3072 MB
  • háttértár: 32 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSD
  • portok: microUSB
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 13 megapixeles hátlapi kamera, 8 megapixeles előlapi kamera
  • video chat:  
  • video felbontás: 1080p
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: GSM/HSPA/LTE
  • WiFi: 802.11 b/g/n
  • Bluetooth: Bluetooth 4.0
  • GPS: A-GPS GLONASS
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 5.1.1, EMUI 3.2
  • spec. szoftverek:
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 2700 mAh
  • tapasztalat: Egy napot bír átlagos felhasználással
 

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés