Connect with us

technokrata

A Vodafone az első, aki LBS szolgáltatást indít

Kütyük

A Vodafone az első, aki LBS szolgáltatást indít

Az új, Location Based Service (Helyfüggő szolgáltatás) olyan információkat szolgáltat, melyek az adott helyen, az adott időben hasznosak

Sok szolgáltató foglalkozik az LBS fejlesztéssel, de egyelőre mindegyik csak tesztfázisban van. Ez azt jelenti, hogy a fejlesztők elérhetik már az API-t (Application Programming Interface – egy programozási felület, melyen keresztül el lehet érni a rendszer szolgáltatásait), hogy készülhessenek a különféle alkalmazások, de élesben egyik rendszer sem működik még.

Pontosabban a Vodafone angliai kivételével. Jelen pillanatban ugyan csak egy szolgáltatást biztosítanak, de ez később biztosan hatalmas méreteket fog ölteni.

Az egy szolgáltatást a Mobile Commerce nevű cég fejlesztette. Az ő szolgáltatásuk nem más, mint a „sztártaláló” (www.peoplenews.com alapján). Amennyiben a felhasználó rákeres a „bar”, vagy „club” szavakra, a rendszer SMS-ben megválaszolja, hogy a legközelebbi szórakozóhelyeken éppen milyen híresség múlatja idejét.

Steve Page a Mobile Commerce-től elmondta, hogy a szolgáltatás persze csak akkor fog igazán beindulni, mikor már különböző hálózatokból is elérhető lesz.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy hazánkban a Pannon GSM is szolgáltat helyfüggő tartalmat, azonban annyi különbség van a két rendszer között, hogy a Vodafone harmadik fél felé kínálja a rendszert, míg a Pannon által üzemeltetett csak a saját maguk által rendezett információt küldi az előfizetőnek.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés