Connect with us

technokrata

Beszédfelismerő szoftvert vásárol a Motorola

Kütyük

Beszédfelismerő szoftvert vásárol a Motorola

Az ART-al kötött szerződés alapján a 2G, 2.5G és 3G rendszerek telefonjaira egyaránt megvásárolja a smARTspeak beszédfelismerő szoftvert.

Ez az első olyan beszédfelismerő szoftver, melyet kifejezetten a mobilkommunikációs eszközökre, széles felhasználói körre fejlesztettek. A smaARTspeark XG olyan funkcionalitással rendelkezik, mely lehetővé teszi, hogy a felhasználójától függetlenül megértse a parancsokat.

Ez részben azt jelenti, hogy a hanglejtés, hangsúly, hangmagasság stb. nem számítanak, részben pedig azt, hogy intelligensen tudja feldolgozni az utasításokat, azaz nem kell pontosan ugyan abban a formában visszamondani a parancsokat. Például a „hívd Tamást bent az irodában” ugyan azt fogja jelenteni, mint a „hívd Tamást irodában”.

Ez a funkció sokat lendít a hangvezérlésben, hiszen sok esetben az ember elfelejti, hogy pontosan mit is vett fel egy személy hívásához, vagy egy menü aktiválásához.

„Ezen technológia bemutatása egyszerűséget fog hozni a mobil eszközök hanggal való vezérlésében. Az ART smARTspeak XG rendszerével tovább folytatjuk azt az irányelvünket, hogy minél korszerűbb technológiákat alkalmazunk az eszközeinkben, hogy a fejlesztők minél színvonalasabb szoftvereket tudjanak írni a platformjainkra”, tette hozzá Ed Valdez a Motorolától.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés