Connect with us

technokrata

Elektromos repülővel forradalmasítaná a közlekedést a NASA

Garázs

Elektromos repülővel forradalmasítaná a közlekedést a NASA

Nem akármilyen repülőn dolgoznak.

Elektromos repülőn dolgozik a NASA. A Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal célja, hogy olcsóbbá és környezetbarátabbá tegyék a légiközlekedést, illetve nem utolsó sorban csöndesebb repülést biztosítsanak az utazóknak.

Az elektromos repülő a hivatal 10 évvel ezelőtt indult New Aviation Horizons initiative nevű projektjének a része, ezt pedig azzal a célkitűzéssel hozták létre, hogy megreformálják a repülést. Ez azonban még odébb van, bár a X-57-es már most működőképes, jelenleg csak rövid ideig használható.

nasarepulo

Ahhoz ugyanis, hogy akár egyetlen óráig működjön a repülő, 360 kg-nyi akkumulátor beépítésére lenne szükség, azaz egy átlagos utazáshoz több mint egy tonna plusz súlyt kellene cipelnie a gépnek.  Ha üzemidővel nem is, a hajtóművek számával már most felhívja a figyelmet magára az X-57, hiszen egyből 14 darabot helyeztek el rajta a mérnökök.

Igaz, ebből a levegőben csak 2 darab működik majd, a többi a le-, és felszállásban segít. Ezeknek és a vékonyított szárnyaknak köszönhetően a prototípus óránként 280 kilométeres sebesség elérésére lehet képes.

Forrás: Index



Szólj hozzá!

További Garázs

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés