Connect with us

technokrata

Szerverszerződést kötött az IBM és az Intel

Dotkom

Szerverszerződést kötött az IBM és az Intel

Az IBM és az Intel szerződést kötött az új blade szervertípus közös fejlesztésének érdekében.

Annak ellenére, hogy az IBM korábban más partnerrel szerette volna az úgynevezett “penge-szerver”-t megalkotni, a vállalat és az Intel hét eleji bejelentése szerint a két óriás megállapodást kötött az új szervertípus közös fejlesztésében. A koprodukció elsősorban az elektronikus kereskedelemnek, illetve az ebben érdekelt vállalkozásoknak lehet hasznára.

A Reuters információi szerint a közös munka gyümölcseként már a jövő hónapban megszülető blade szerver olcsóbban szolgálja majd ki a vállalatközi hálózatokat, mert egyszerűbb és szélesebb körben használható a jelenleg alkalmazott szervereknél.

Nemrég a Dell Computer és a Hewlett-Packard is bejelentette közös penge-szerverét.

Egyes szakemberek a penge-szerverek piacának jelenlegi értékét 130-140 millió dollárban határozták meg, emellett olyan nagy fejlődési perspektívát látnak, amely révén ennek a speciális szerverpiacnak az értéke 2006-ra már eléri a 3,6 milliárd dollárt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés