Connect with us

technokrata

Teszt: Samsung POWERbot – Az új házitündér

egyéb kütyük

Teszt: Samsung POWERbot – Az új házitündér

Napjainkban már senki nem kapja fel a fejét egy okosórára, egy okostévére vagy épp egy okostelefonra. De az még mindig nem mindennapi, ha a porsvzívónkat vezérelhetjük a mobilunkról! Márpedig épp ezt tudja a Samsung újdonsága, a hivatalosan VR20J9040WG-nek keresztelt, valójában POWERbot-nak hívott robotporszívója. Az újdonság ugyanis WiFi támogatással is rendelkezik, így akár távolról is irányíthatjuk, akkor amikor épp kedvünk tartja. Mivel ez igen érdekesen hangzott, ezért úgy döntöttünk, kérünk egy ilyet a Samsungtól, akik voltak olyan kedvesek és el is küldtek egy példányt az eszközből, mi pedig kipróbáltuk!

Mit kapunk a pénzünkért?

Ha az ember úgy dönt, hogy kiad 200-220 ezer forint körüli összeget egy robotporszívóért, akkor elvárja, hogy kapjon valamit a pénzéért. Nos, fizikai méreteket tekintve ez így is van, hiszen nem egy aprócska dobozban érkezett a tesztkészülék. Az alaposan bebugyolált porszívó mellett egy automata töltőállomást, egy távirányítót, a használati útmutatót, egy tisztító kefét és egy tartalék szűrőt találunk, azaz minden megvan, ami a használathoz kell.

robotporszivo1

Mehet a menet

Természetesen a kibontás után csontra le volt merülve a készülék, ezért miután kézzel rátettem a töltőjére, vártam fél órát, hogy nekiálhasson a munkának. Miután meguntam, hogy még por van az irodánkban, megnyomtam a bekapcsoló gombot. Az első indítás után kisvártatva életre kelt a készülék, majd nagy hevesen bele is vetette magát a feladatba. A Samsung által csak Visionary Mapping Plus névre keresztelt technológia lényege, hogy a robotporszívó a beépített szenzorainak és kamerájának segítségével feltérképezni az őt körülvevő világot, azaz egyszerűen szólva igyekszik nem  elakadni az első méterek után.

robotporszivo4

Nos, az tisztán látszik, hogy a rendszer öntanuló, mert az első időszakban rendszeresen bele-bele akadt dolgokba, illetve beszorult bizonyos helyekre. Később ezek már nem történtek meg, látszott, ahogyan a POWERbot felismeri, hogy hol jár és ennek megfelelően kerülte ki a számára problémás helyzeteket. Persze azért néhányszor így is sikerült galibába kerülnie, ilyenkor néhány próbálkozás után hangos pittyegéssel jelezte, hogy ideje kiszabadítani, hogy folytathassa a feladatát.

robotporszivo5

A megfigyeléseim alapján egyébként a kábelek és kerti székek azok, amikkel leginkább meggyűlt a baja, utóbbi esetén leginkább az okozza a gondot, hogy ha a szék lábai néhány milliméterrel keskenyebbek, mint a robot, akkor a nem teljesen szögletes orrának köszönhetően nekiindul (hiszen a rendszer azt hiszi befér), majd beszorul. Igaz, ilyen helyzetekből mindig kihúzta magát, tehát azon kívül, hogy végignéztem a szenvedését, sok dolgot nem kellett tennem. A szőnyegek és más, apróbb akadályok viszont meg sem kottyannak a POWERbotnak, az Easy Pass névre keresztelt megoldásnak köszönhetően ugyanis a robot meg tudja emelni magát, azaz felmászik az előtte álló burkolatra.

Hogyan dolgozik?

Ha már az intelligenciáról szó esett, érdemes megemlíteni az eszköz lényegét, a szívást, hiszen mégiscsak egy porszívóról beszélünk. Nos, indulás előtt többféle opcióból választhatunk. A szívás erősségét csendes és normál módként határozta meg a Samsung, ez a még elviselhető és már zajosként fordítható. Persze szó sincs arról, hogy bármelyik mód kibírhatatlan lenne, de csendességről szó sincs, a POWERbot ilyenkor dolgozik keményen.

robotporszivo6

Cserébe viszont (amennyiben ugye nem ütközik problémákba), egy átlagos szobát viszonylag gyorsan körbeporszívózik (egy métert három másodperc alatt tesz meg), nekünk egy 30 nm-es irodát fél óra alatt tisztított meg a portól. Mindez annak is köszönhető, hogy a Samsung szerint tesztalanyunk a többi robotporszívónál akár 10-szer nagyobb szívóerővel is rendelkezik, azaz kevesebbszer kell végigmennie ugyanazon a területen ahhoz, hogy felszedje a port. A hatékonyságot szolgálják a 311 mm széles (ez körülbelül 10 centivel szélesebb az átlagosnál) kefék is, amelyek szépen összegyűjtik a nem odaillő dolgokat, ezek pedig aztán a tartályban landolnak.

robotporszivo3

Apropó tartály, ez a robot tetetjén foglal helyet és egyszerűen, egy mozdulattal eltávolítható. Kicsit féltem tőle, hogy kinyitás után porfelhővel találom szembe magam, de szerencsére nem történt ilyesmi, nyugodtan kiönthettem a felesleget a kukába. Ha az ember nem akar sokszor szemetelni, akkor akár azt is beállíthatja, hogy csak a szoba egy kis részét takarítsa ki a POWERbot, sőt kézi vezérlést is választhatunk. Ebben az esetben a távirányító vagy a telefon navigációs billentyűivel mondhatjuk meg neki, hogy merre van az előre.

Hogyan lehet irányítani?

Nos, ahogyan már említettem, két lehetőségünk van a porszívó irányítására. Az egyik a tárirányító, ezzel megadhatjuk neki, hogy milyen erővel, hol és mikor porszívózzon (hiszen van időzítő is!),  de akár töltőre is küldhetjük, ha úgy tartja kedvünk. A  másik pedig a mobil alkalmazás ezt az App Store-ból vagy a Play Áruházból tölthetjük le. A Smart Home névre keresztelt applikáció nem kizárólag a robotporszívóhoz készült, a Samsung ezt afféle hubként tervezte meg, azaz a cél az volt, hogy az összes, intelligens háztartási Samsung eszközünket vezérelhessük vele.

robotporszivo2

Mivel nekem csak a POWERbot állt a rendelkezésemre, így a listából azt választottam ki, majd neki is láttam a beállításoknak. Bár mindent a megadottaknak megfelelően csináltam, az alkalmazás nem volt a helyzet magaslatán. Valamiért mindent másodjára csinált meg, de pozitívumként elmondhatom, hogy ezután nem volt gond, csak a konfigurálás tartott tovább. A működése pofonegyszerű, az adott eszközre rányomva a távirányítónk pontos mását fedezhetjük fel, azaz elindíthatjuk, megállíthatjuk és időzíthetjük is a munkát, mindezt pillanatok alatt, kényelmesen a kijelzőről.

robotporszivo8

Sőt, reggeli elindulásunk, az esti hazaérkezésünk, a lefekvés vagy épp a reggeli ébredés időpontját is megadhatjuk, persze ezek elsősorban a légkondicionálóknál és más háztartási eszközöknél hasznosak, a porszívónkat inkább egy megadott időpontra érdemes bekalibrálni. A tesztidőszak alatt a csatlakozás mindig gyorsan ment, általánosan elmondható, hogy amennyiben a WiFi-hálózat rendben van, úgy néhány másodperc alatt összekapcsolódik a porszívó a telefonunkkal.

Meddig bírja?

Nos, papíron legfeljebb működik egy órán át üzemel egy töltéssel a POWERbot, ez azonban aligha számít, hiszen csak kevés olyan helyzet fordul elő,  hogy egyszerre eddig üzemeljen a készülék.

robotporszivo7

Én úgy tapasztaltam, hogy a már említett irodai környezetben körülbelül háromból két kockányit fogyaszt el a porszívó, azaz valószínűleg csak egy egy nagyobb, már-már ipari felhasználásra kialakított helységnél van szüksége arra, hogy munka közben megálljon pihenni. Ez 160 percig tart, ennyi időre van ugyanis szüksége a teljes feltöltődéshez.

Végítélet

Nos, alapvetően rendkívül izgalmasnak találtam a Samsung újdonságát, jó volt nézni, ahogyan “magától” megtisztul a szoba. Kétségtelen tény, hogy igen kényelmes tud lenni egy ilyen robotporszívó, de a 200 ezer forint körüli árat itthon csak kevesen engedhetik meg érte. Akiket viszont érdekel, azok szeretni fogják, hogy gyorsan és hatékonyan dolgozik. Cserébe viszont el kell fogadniuk a kissé nehezen beállítható mobil alkalmazást és a néha napján előforduló elakadást. Ez utóbbi persze egy okosan kialakított szobában nem probléma, de ha azt gondoljuk, hogy a kupi közepén is jól érvényesül majd, akkor nagyot tévedünk. A POWERbot nem való akárkinek és nem is hasznos akárhol, így csak azoknak érdemes beruháznia rá, akik már felkészítették az otthonukat az új jövevény érkezésére (tehát nincsenek kábelek, felesleges madzagok a földön) és elfogadják, hogy falon lévő pókhálót továbbra is csak a kezükkel tudják majd leszedni. Ha ez menni fog, akkor egy izgalmas technológia csemege kerülhet a lakásba a Samsungnak köszönhetően.



Szólj hozzá!

További egyéb kütyük

Samsung VR20J9040WG

  Megjelenés éve: 2016
  Pro:  
  - Gyorsan felporszívózza a padlót
  - Egyszerűen kezelhető
  - Általában jól feltérképezi a környezetét
 
  Kontra:  
  - A mobilalkalmazás lehetne jobb
  - Néha beakad, mivel nem jól mérte fel a helyzetet
  - Drága
 

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés