Connect with us

technokrata

Palm: 20%-os forgalomcsökkenés

Dotkom

Palm: 20%-os forgalomcsökkenés

A kéziszámítógépek piacán vezető Palm az elmúlt negyedévben 258,7 millió dolláros veszteséget és 20%-os forgalomcsökkenést könyvelt el. Folyó negyedévben ismét forgalomnövekedésre számítanak, hamarosan pedig teljesen új termékeket dobnak piacra.

Az amerikai PDA gyártó Palm hétfőn nyilvánosságra hozta augusztus végén véget ért első pénzügyi negyedévének eredményeit. A cég 258,7 millió dolláros nettó veszteséget, azaz részvényenként 45 cent mínuszt könyvelt el. A tavalyi év azonos időszakában a veszteség mindössze 32,4 millió dollár volt, azaz 6 cent részvényenként. A megemelkedett veszteség az adóhatóságnak fizetett 219,1 millió dolláros rendkívüli befizetésnek köszönhető, mely a szigorított könyvelési szabályok miatt vált esedékessé.

A Palm bevételei szintén visszaestek, míg 2001 azonos időszakában 214,3 millió dollár volt a bevétel, úgy idén ez az összeg már csak 172,3 millió dollár. Ebben a negyedévben összesen 819.000 kéziszámítógépet értékesítettek.

Eric Benhamou, a Palm elnök vezérigazgatója a nehéz piaci körülményekre hivatkozva elégedett az eredménnyel. Judy Bruner, pénzügyi igazgató szerint még ebben a negyedévben sikerül elérniük a fedezeti pontot. Ezentúl a folyó negyedévre 245 és 265 millió dolláros bevételt prognosztizál.

A Palm jelenleg a termékportfolió megújításán dolgozik, hamarosan megjelennek az első ARM processzoros modellek, mely az eddig használt Motorola Dragonball processzoroknál nagyobb teljesítményt nyújtanak.

A készülékek mellett új szoftvereket is piacra dobnak. Ilyen például a nemrég bemutatott Mobile Information Management Solution, mely vezeték nélküli gépek csatlakozását segíti elő szerverekhez.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés