Connect with us

technokrata

A HP első helyen áll a külső lemezes háttértárrendszerek piacán

Dotkom

A HP első helyen áll a külső lemezes háttértárrendszerek piacán

Az IDC a lemezes és a külső lemezes háttértárrendszerek eladásából szerzett árbevétel szempontjából egyaránt az új HP-t sorolta az élre.

Az IDC nyilvánosságra hozta a globális adattárolási piac második negyedévi teljesítményéről készített jelentését, amely szerint a lemezes háttértárrendszerek értékesítéséből származó árbevételt és a külső lemezes háttértárrendszerek piacán elért eredményeket tekintve egyaránt a HP (NYSE: HPQ) áll az élen.

„A fúzió lebonyolítása során mindvégig hangsúlyoztuk, hogy az új HP továbbra sem adja fel ügyfélközpontú szemléletét és integrált termékfejlesztési ütemterve megvalósításával, ágazati szinten is egyedülállóan átfogó kínálat biztosítására törekszik nagyvállalati felhasználásra szánt hálózati adattárolási megoldásokból. A közzétett adatok tanúsága szerint sikerült beváltanunk ezt az ígéretet” – nyilatkozta Howard Elias, a HP Network Storage Solutions vezető elnökhelyettese és ügyvezető igazgatója.

Ha kizárólag a lemezes háttértárrendszerekből származó nemzetközi árbevétel alapján állítjuk egymás mellé a világ öt legnagyobb adattárolási szállítóját, a HP tiszteletreméltó előnnyel vezet: a második negyedévben 35 illetve 45 százalékkal szerzett több árbevételt, mint második és harmadik helyezett versenytársa.

A jelentés azt is megállapította, hogy a HP a második negyedévben leszállított terabyte-mennyiség terén is stabilan vezet – a piac 30 százalékát tudhatja magáénak.

Az IDC „Worldwide Disk Storage Systems Tracker” szerint a HP Nyugat-Európában, valamint (Japán kivételével) Ázsia csendes-óceáni régiójában a külső RAID háttértárrendszerek üzemi szintű árbevételét tekintve is az első helyen áll.

„Bár néhányan üzletágunk zuhanórepülésére számítottak, mi ezúttal is teljesítettük a kitűzött célokat, és a jövőben sem lassítunk lendületünkön” – jelentette ki Elias. „Az elmúlt hónapokban folyamatosan új termékekkel és megoldásokkal jelentünk meg a piacon, és olyan termék-együttműködési megállapodásokat írtunk alá, amelyek révén a világ nagyvállalati adattárolási rendszereinek közel 90 százalékát tudjuk támogatni. Épp ma jelentettük be díjnyertes nagyvállalati hálózati háttértár-architektúránk továbbfejlesztett változata, az ENSAextended bevezetését. E megoldás segítségével a jövőben is a nyílt és moduláris rendszerű, nagyvállalati felhasználásra szánt hálózati háttértár-megoldások elképzelhető legszélesebb választékát bocsáthatjuk ügyfeleink rendelkezésére.”



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés