Connect with us

technokrata

Újabb SAP warning várható?

Dotkom

Újabb SAP warning várható?

Elképzelhető, hogy nem tudja tartani az éves eredményterveket a legnagyobb információs rendszereket fejlesztő társaság, a német SAP.

A Portfolió elképzelhetőnek tartja, hogy nem tudja tartani az éves eredmény terveket a legnagyobb információs rendszereket fejlesztő társaság, a német SAP – legalábbis ez a következtetés vonható le abból a belső levélből, melyről a Wall Street Journal tudósított.

A levélből az derült ki a lap szerint ugyanis, hogy a cég menedzsmentje nehezen tudja teljesíteni a terveket, melyek eléréséhez jelentős költségcsökkentésekre is szükség lesz.

A társaság vezérigazgató-helyettese szerint az SAP részvények árfolyamának emelkedése kulcskérdés, hiszen e nélkül igen nehezen kivitelezhetőek a társaság által tervezett akvizíciók.

Márpedig az akvizíciók elengedhetetlenek a konszolidáció közepén álló szektorban, hiszen a Microsoft az elmúlt időszakban az SAP-nak 2 versenytársát is megvette, s hasonló lépéseket tett az IBM is. (Az IBM nem kizárólag hardvergyártással foglalkozik, szoftverértékesítéseit csak a Microsoft múlja felül.)

Az SAP vezérigazgató helyettese szerint az SAP a versenytársaihoz képest egyébként nem elég rugalmas.

Annak ellenére, hogy az elmúlt egy hónapban csaknem 40%-ot zuhantak az SAP papírok, a társaság felvásárlása még mindig igen komoly nehézségekbe ütközik, hiszen még így is több mint 16 milliárd dollárt ér a cég, és az alapítók kezében a részvényeknek csaknem a harmada van.

Mint ismeretes, az SAP korábban azt prognosztizálta, hogy üzemi eredményszintje 21%-ra fog növekedni, miközben az éves árbevétele 5-10%-os mértékben emelkedik majd.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés