Connect with us

technokrata

Hálózatba kötné a jövő autóit a Samsung

Garázs

Hálózatba kötné a jövő autóit a Samsung

Épp ezért felvásárolják a neves autóipari beszállítót, a Harmant.

Az Apple-ről régóta pletykálják, hogy aktívabban is részt venne az autóiparban. Ugyan a pletykák megoszlanak arról, hogy ezt mégis hogyan képzelnék el, egyesek komplett autóról, mások önvezető rendszerekről beszélnek, kétségtelen tény, hogy a vállalat ott akar lenni a területen.

Shaking-Hands

Nos, úgy tűnik, a Samsung is egyre komolyabban veszi ezt a területet, a dél-koreai gyártó ugyanis felvásárolta a Harman-t, amely az egyik legnevesebb autóipari beszállítónak számít az autóipari fejlesztések területén. A céghez kötődik többek között a JBL, a Harman és a Bang & Olufsen márkájú autóhifik kifejlesztése is, de emellett komplett fedélzeti rendszereket is fejlesztenek, illetve a hálózatba kötött autók kidolgozássa is a portfóliójukhoz tartozik.

Ennek megfelelően busás összeget, 8 milliárd dollárt fizet a Samsung a Harmanért, ami azt jelenti, hogy 112 dolláros részvényenkénti áron vásárolják meg a vállalatot. Ez kiemelkedően jó ahhoz mérten, hogy a cég papírjainak értéke 87,65 dollár.

További Garázs

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés