Európa történetének egyik legnagyobb fogását (már ami a szoftverkalózkodást illeti) könyvelhették el a rendőrök annak az olasz ˝bandának˝ a lefülelésével, amelyre nemrég került sor. Az olasz gazdasági rendőrség hozzávetőleg 14 milliárd forintnak megfelelő értékű árut foglalt le az eset kapcsán.
A Guardia di Finanza és a Business Software Alliance (BSA) együttműködésének köszönhetően egy embert már vád alá helyeztek, másik 10 egyént pedig a gyanúsítottak közé soroltak be. Az ellenük felhasználható bizonyítékokban tobzódhatnak a vád képviselői: közel 100 ezer szoftvert másoltak fel CD-k és DVD-k tömkelegére. Emellett azonban a legújabb filmekről is találtak rengeteg kalózmásolatot az illetékesek, illetve pornográf anyagok (köztük gyermekpornó) is előkerültek.
Mint kiderült, ezeket a lemezeket három website-on keresztül értékesítették, anonimitást biztosító e-mailcímeket használva. Nem ritkán kódolt és jelszavas üzenetváltás zajlott az eladók és a leendő vásárlók között.
Hasonló akcióra került sor az Egyesült Királyságban még a múlt hónap folyamán, amikor húsznál is több embert tartóztattak le illegális szoftvermásolás és -terjesztés bűnével. Akkor a brit rendőrök 8500 kalóz master CD-t és másolóeszközt foglaltak le, melynek értéke közel 180 millió forintra rúgott.