Connect with us

technokrata

Magyar diák Európa legjobb programozói között

E-gazdaság

Magyar diák Európa legjobb programozói között

Magyar diák Európa legjobb programozói között

Lezárult a Future Makers Nagydíj nemzetközi megmérettetése, amelyen a UPC Magyarország által delegált tizenéves programozók egyike, Horváth Roland kategóriájában második helyezést ért el

A 15 éves Roland egy gyerekeknek készült interaktív jelnyelvet oktató játékos alkalmazással győzte meg a nemzetközi zsűrit, és lett 13 ország diákjai közül az ezüstérmes.

 

A UPC Magyarország tavaly novemberben hirdette meg a Liberty Global és a Unitymedia által létrehozott Future Makers Nagydíjat, amelyre két kategóriában, 10-13 és 14-17 év közötti fiatal programozók jelentkezését várták. A verseny során olyan technológiai kezdeményezésekre voltak kíváncsiak, amelyek ismert problémákra tudnak megoldást nyújtani, formálják a jövőt és pozitív hatással vannak a társadalom életére.

A hazai versenyben a szakmai zsűri döntése alapján Názer Lili DailyTakeMe és Horváth Roland Mutasd! alkalmazása bizonyult a legkiemelkedőbbnek, így ők kaptak lehetőséget arra, hogy nemzetközi megmérettetésben is részt vegyenek. A döntőben 13 európai ország 36 tehetségének projektjei versenyeztek egy két napos utazásért az innováció európai fővárosába, Amszterdamba, valamint egy 300 euró értékű programozói/robotikai fejlesztésért.

horvth-roland-1

A nemzetközi versenyben a fiatalabb programozók közül a 12 éves Giulio Muratori (Olaszország) Down-szindrómás gyerekek számára készített játéka nyert, míg a második helyezett a szintén 12 éves Andrei Covaci (Románia) CO2 szintet figyelő robotfejlesztése lett. Az idősebb korosztály kategóriájában a 17 éves Aoife Kearins (Írország) találmánya bizonyult a legjobbnak: az úgynevezett „Eye Opener” eszköz segítségével megelőzhető a volán mögött ülők elalvása. Ebben a kategóriában kapta meg az ezüstérmet az egyik magyar pályázó, a 15 éves Horváth Roland, aki egy gyerekeknek készült interaktív jelnyelvet oktató játékos alkalmazást készített. Az applikáció célja, hogy minél több fiatal megismerje és elfogadja a jelnyelvet, valamint felkeltse az érdeklődést a siket kultúra iránt. Mindezt úgy éri el, hogy két 3D-s kéz jeleli el a kiválasztott szavakat miközben a háttérben színes képek jelennel meg a jelek megjegyzésére.

 „A UPC mindig is hitt abban, hogy a gyermekek akkor fognak tudni igazán élni a digitális világ által biztosított határtalan lehetőségekkel, valódi élményekre és társakra találva, ha odafigyelünk rájuk és tudatosan neveljük őket ebben a környezetben. Azzal, hogy elindítottuk a Future Makers Nagydíjat, és lehetőséget adtunk a gyermekeknek tehetségük megmutatására, ezt a szemléletet erősítettük. Bízunk abban, hogy a kis feltalálók a kezdeményezéseikkel sikeresen felhívják a figyelmet az egyes problémákra, és kortársaikat ösztönzik a hasonló hozzáállásra

– mondta Severina Pascu, a UPC közép-kelet európai régiójának ügyvezetője.

Örömmel tölt el, hogy sikerült egy olyan appot fejlesztenem, amely a nemzetközi szakmai zsűrinek is elnyerte a tetszését és egy ilyen erős, nemzetközi mezőnyben is megállta a helyét. Minden kisebb-nagyobb siker, pozitív visszajelzés megerősít abban, hogy tetszik az embereknek, elfogadják, tehát érdemes tovább fejlesztenem az alkalmazást! Remélem, ha már elkészül a tökéletesített, végleges verziója, minél több gyerekhez eljut majd és eléri a célját, segít hidat építeni a hallók és a halláskárosult emberek világa között. Jó, hogy vannak ilyen versenylehetőségek, ahol mi, fiatalok is bemutathatjuk próbálkozásainkat

–  jegyezte meg Horváth Roland, a Future Makers Nagydíj magyar tehetsége.

A Mutasd! alkalmazás Android, iOS, macOS, Windows platformokra készült és letölthető az App Storeból, a Google Play Áruházból, valamint a projekt honlapjáról, a www.MutasdApp.com oldalról.

További E-gazdaság

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés