Connect with us

technokrata

Bezárt iskolák, online oktatás az SARS vírus miatt

Kütyük

Bezárt iskolák, online oktatás az SARS vírus miatt

Hong Kong – a vírus egyik gócpontjának számít a város. A már 200-nál is több halálos áldozatot követelő fertőzés arra ösztökélte az iskolákat, hogy diákjaikat inkább otthon oktassák – az Internet segítségével.

Kínai diákok ezrei tanulnak már napok óta otthonról. A Macromedia (mely az oktatási intézmények számára díjmentesen elérhetővé tette technológiáját) és a First Virtual Communications által fejlesztett szoftverekkel, egy számítógéppel és a tanár webkamerája segítségével ugyanis az atípusos tüdőgyulladás miatti félelmükben otthonmaradó tanulók sem nélkülözik az oktatást (a nebulók közel 70 százaléka rendelkezik lakásában számítógéppel).

Igaz, ez a fajta módszer nem biztosít olyan lehetőségeket, mint ha a diákok fizikailag az iskolákban lennének, a távol-keleten kialakult körülményekhez képest viszont egy nagyon jó megoldás arra, hogy ne maradjanak el a gyerekek a tananyagban. A lehetőséget felismerve egyre több kínai iskola áll át erre a technológiára, hiszen a járványveszély miatt gyakorlatilag konganak az oktatási intézmények az ürességtől (ezer fölötti azon iskolák száma, melyekben a kínai kormány elrendelte a tanítás beszüntetését).

A módszer egyébként bevált, a tanárok és a diákok egymással chateléshez hasonló kommunikációt folytatnak, tehát nem degradálódik egyszerű streaming-oktatásra a tanóra (bár minden bizonnyal testnevelést nem ˝tanítanak˝ ilyen módszerrel). Így a hong kongi eset lehet az első működő példa, amikor az oktatást valamilyen komoly fennakadás miatt virtuálisan folytatják a tanárok. Ezzel a rizs hazája bizonyos szempontból kísérleti laboratóriummá változott, s az alkalmazott megoldásokat más országok, más térségek is megfigyelhetik, okulván Hong Kong példájából.

Természetesen vannak hátulütői a távoktatásnak, hiszen tapasztalatok szerint az sosem lehet olyan hatékony, mint az iskolában való tanítás, de tény, hogy a távolságok áthidalására tökéletesen megfelelt ez a módszer.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés