Így lettem majdnem audis – Teszt: Audi A4 1.4 TFSI S-Tronic

Az Audi A4-essel valahogy minden hasonlóan van, mint a VW Golffal: egyszer mindenkinek volt ez az álomautó. Ha még nem is A4-es, de anno a 80-as, a coupé, a cabrio, vagy valamelyik Audi ott volt / van a bakancslistán, jószerivel nem áll otthon egy a garázsban dédelgetve, mint nálam pár másik szerelemtípus.

A szituáció

A helyzet adott: félspontán felindulásból garázsvásárt tartottam és eladtam imádott Peugeot 406 coupémat, majd egy hétre rá sírva, de örökbe adtam egy cimborámnak a 3-as Golf cabriómat is, így stratégiai szemléletem netovábbjaként, négyüléses autó híján észbe kaptam, hogy másnap nem lesz mivel hazahozni a gyerekeket az oviból, bölcsiből. Adódott is gyorsan a lehetőség: kapcsoljuk össze a kellemest a hasznossal, most kipróbálok valami újat, valami teljesen szokatlant. Telefont ragadtam, másnap 8:30-ra a Porsche Hungáriánál voltam az A4-esért.

Csak hogy mennyire új az élmény a számomra: az utolsó audis emlékem körülbelül 1998-ban egy Quattro-hoz kötődik, amit egy családi barátunk tulajdonolt és megjártuk vele Horvátországot. Emlékeim szerint 180 alatt nem nagyon járt a km/h mutató, egészen elképesztő autó volt, apám persze az anyósülésen a 10 literes fogyasztásért átkozódott, hogy az milyen sok. Azóta persze tudom, hogy 10 liter alatt vagy nem nyomod neki, vagy hazudsz, az én vezetési stílusomhoz a 10 liter az simán reális, bármilyen autó is legyen alattam.

Megismerés

Beleülve az A4-esbe úgy éreztem, hogy hazaértem. Gyorsan fotóztam is egyet a mobilommal az egészen emberfeletti műszerfalról és kiraktam Instára, hátha azt hiszik majd a követőim, hogy a saját autóm. 🙂 Nem is kellett pár percnél több, elkezdtek jönni a gratulációk az új szerzeményhez, mellyel miután megéltem a fogyasztás, mint proud faktor csúcsát, tisztáztam az autó eredetét és használati jogának korlátosságát a számomra. Na de induljunk el!

Az autót még körbejárni se volt alkalmam, máris gyorsan ki kellett hajtanom a parkolóból és a START/STOP gombra rátenyerelve kellett megkezdenem audis hetemet. Az autó úgy ment, úgy megy, mint az álom: finoman duruzsolva, egészen puha léptekkel halad a forgalomban, mindeközben akarva akaratlanul tekintélyt parancsol megjelenésével. Ami amúgy azért fura, mert kategóriájában hiába nem nagy autóról beszélünk, 5-ből 3-an A6-osnak nézték a kocsit, és komolyan meg voltak lepődve, hogy ez „csak” egy A4-es.

A külsőt tekintve egyébként az autó kellően konszolidált, már-már skodás egyszerűséggel hozza az eleganciát: morcosított hűtőrács, szigorított első lámpák, határozott törésvonalak, pici króm betétek az ablakoknál, szolid alufelni, amolyan forgalomban nem feltűnő darab. Csodálkoztam is amúgy, hogy menet közben hogyhogy nem nézik meg az autót, de vélhetően a sötétszürke színnek is volt köszönhető, hogy gyakorlatilag szó szerint szürke eminenciásként éreztem magam vele az utakon.

A belteret illetően a hazatérés-érzés nem egyedi eset. Bárki, akit beleültettem az autóba elégedett bólogatásba kezdett, hogy „na, ez igen, ez már neked való”, már-már kezdtem elhinni, hogy tényleg nekem teremtették ezt a szerzeményt. Gyorsan körül is néztem a használtautón, illetve kértem árajánlatot is az autóra, hasonló felszereltséggel és km-rel 1-1,5 éves autók 7,5-11 millióig vannak ilyen autók a piacon, mely egyébként ár-értéket nézve teljesen korrekt.

Visszatérve a tesztautóra a legszembetűnőbb okosság a kocsiban a teljesen digitális műszerfal, illetve a kvázi műszerfalra ragasztott tablet, amin hál’istennek nem érintőképernyővel, hanem a középső konzolon lévő navigációs gombbal navigálunk. Itt kell megjegyeznem, hogy jómagam az egyszerű kezelhetőségnek vagyok a híve, és emiatt nekem kicsit túl sok a gomb az A4-esen, egy profi ergomókus ugyanezen funkciókat valószínű, hogy fele ennyi billentyűből ki tudná hozni. Mindezek ellenére a váltó, az összes kis gomb, tekerő, érintőgomb tapintása nagyon finom, pontos nyomáspontúak, de mondjuk nem is egy koreai csodáról beszélünk, szóval ez talán elvárható a kategóriától.

Ahogyan talán az egészen futurisztikus kormány és az azon elhelyezkedő kapcsolók, gombok megléte is. Ami összérzetben kicsit fura, hogy a műszerfal alapvetően meg se próbálja a nagyautós érzetet kelteni, amellett, hogy hipermodern és letisztult, kisautós, nincsenek benne felesleges nagyzolások, túlzások.

A váltón külön gomb található a P módnak, ezt a megoldást már más autóknál láttam, gyorsan meg lehet szokni a használatát. A belteret illetően a tesztautóval kapcsolatos egyetlen hiányérzetem a bőrbelső volt: a szövet gyerekekkel – mint tudjuk – igen kényes, az első rossz lábmozdulat már nyomot hagy a kárpiton.

A teljesen digitális műszerfalra gyakorlatilag az információk 99%-a kipakolható, így a sok audis ismerősöm által kritizált, „olyan, mintha felragasztottak volna középre egy tabletet” középső nagy kijelző szinte már-már teljesen felesleges. A telefon – mind kihangosításképp, mind zenelejátszásra –  pár gombnyomással Bluetoothon csatlakoztatható, az első USB port azonban sajnos csak töltésre szolgál és hiányérzetem van a vezetéknélküli töltő miatt is: ilyen az általam tesztelt autóban nem volt. Itt tenném hozzá, hogy egy hónapja ~6.000 Ft-ért vettem vezeték nélküli töltőt, amit darabokra szedtem és az azóta új 406 coupéba a középkonzolba 1 óra alatt beszereltem. Nem azt mondom, hogy egy új autó belterének ugyanilyen bátorsággal esnék neki, csak annyit szeretnék ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy lévén ennyi pénzért kvázi home-made megcsinálható, minden autóban – lásd pl az új Golfok – alapfelszereltség kéne, hogy legyen a vezetéknélküli töltés.

Hang tekintetében az A4-es átlagos, jól szól, de semmi extra. A navigáció gyors, pontos.

Menettulajdonságok

Amióta intenzívebben cserélgetem a saját autóimat, mint a mobilomat, azóta sok emberrel –kereskedőkkel, autószerelőkkel, szakikkal – kerültem kapcsolatba, akiknek tapasztalati, vagy véleményi úton, de határozott véleménnyel rendelkeznek egyes motortípusokról. No, hát ők a TSI-t és a TFSI-t nem ajánlják, mert hogy állítólag hamar tönkremegy. Az A4-esben duruzsoló 1,4-es TFSI a tesztautóban 20.000 km után volt, nyilván ebből semmilyen következtetést nem vonnék le, a 150 ló igen dinamikusan viszi a kocsit, az S-Tronic 7 fokozatú automata váltóval nem túlzok, némely tartományban 200 LE körüli élményt nyújt az autó. A fékek egészen emberfelettiek, én megmondom őszintén, hogy 1,4 TFSI ide, vagy oda, sokszor konkrétan sportautós érzetem volt a vezetett hét alatt, ami a városi 9 liter feletti átlagfogyasztáson is meglátszott. Alapvetően azt láttam, hogy 7 literrel, nagypapa-módban simán el lehetne járni az autóval, de mivel ez sosem volt cél, így ezt az opciót nagyon gyorsan elvetettem.

A kényelemre a nem sport- és nem bőrülések ellenére nálam nem volt gond, igaz, hátra csak a két gyerek került, felnőttekkel nem próbáltam meg az ‘ötszemélyt’. A 2,8 méteres tengelytáv minden bizonnyal 4 személyt simán, 5-öt pedig kvázi szokásos módon „sokjóemberkishelyeniselfér”-módban képes szállítani, érzésem szerint egy Budapest-Debrecent lenne a max., amit hátul kibírnék középen.

De ha nem muszáj, akkor inkább nem 🙂

Összességében

Az A4-esben nem tudom hol spórolták össze a temérdek helyet, de 7,5-11 millió között kinézetre egy A6-ost veszünk, egészen finom menettulajdonságokkal és komfortfunkciókkal. A bőr- és sportülésekkel együtt egy tökéletes autó lenne. A teszthét után adódott a lehetőségem a bevezetőben említett S5-ös próbára, hát konkrétan azt kisebbnek éreztem, mint az A4-est, még akkor is, ha ott egészen más dimenziókról beszélünk a lovak számát illetően. Szumma szummárom, ha lenne egy másik életem, illetve ha nem fájna, hogy a következő 5 évben elbukom az árának a felét, akkor egy új A4-est vennék…