Connect with us

technokrata

Az LG komoly 3G tervekekkel rendelkezik

Kütyük

Az LG komoly 3G tervekekkel rendelkezik

A dél-koreai székhelyű LG bejelentette, hogy a közeljövőben piaci versenytársaihoz hasonlóan nagy figyelmet kíván szentelni a harmadik generációs mobiltelefonos technológiáknak.

Az LG kutatási és fejlesztési részlegének az egyik vezetője a napokban azt nyilatkozta, hogy a vállalat 2003 végén több harmadik generációs terméket is meg fog jelentetni a kereskedelmi forgalomban. Ezek az újgenerációs mobil eszközök várhatóan elsősorban fejlett videoszolgáltatásaik, illetve teljes körű multimédiás üzenetküldési támogatásuk révén lesznek népszerűek a vásárlók körében, legalábbis az LG vezetői így vélekednek a kérdéskörrel kapcsolatban.

John Koo, az LG egyik vezető munkatársa elmondta, hogy a hazai piacon, tehát Dél-Koreában a világ más régióihoz hasonlóan az MMS szolgáltatások viszik leginkább előre a piacot, és az LG úgy vélekedik, hogy az MMS technológia remek ugródeszkát jelenthet a harmadik generációs mobiltelefonok számára. Előrejelzések szerint a harmadik generációs UMTS szolgáltatások népszerűsége várhatóan a 2004-es esztendő második felében fog megugrani Dél-Koreában, tehát az LG a helyi piacon lényegében még nem késett el a 3G mobilok piaci bevezetésével.

Az LG egyébként jelen pillanatban a világ egyik legdinamikusabban fejlődő mobiltelefon gyártó cége. A vállalat vezetői nem titkoltan azt szeretnék elérni, hogy az LG 2005-ig beverekedje magát a világ három legnagyobb mobiltelefon gyártója közé.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés