Connect with us

technokrata

Céget vált az Elender vezérigazgató helyettese

Dotkom

Céget vált az Elender vezérigazgató helyettese

Graur Tamás, az Elender vezérigazgató helyettese távozik a cégtől.

2003. szeptember 1-jétől közös megegyezéssel távozik az Elendertől Graur Tamás, a cég kereskedelmi és marketing vezérigazgató helyettese. A villamosmérnök és MBA végzettségű szakember – aki jelentős szerepet játszott abban, hogy az Elender vezető szerephez jutott az üzleti Internet szolgáltatásban – az EQNet Rt. Internet-szolgáltató vezérigazgatójaként és társtulajdonosaként folytatja pályafutását.

Graur Tamásnak köszönhető többek között az Elender elődjeként működő PSINet Magyarország stabil piaci helyzetének megőrzése, valamint a Dataplex-szel kötött stratégiai együttműködés is.

Az Elender 1995 őszén Magyarországon az elsők között indította Internet-szolgáltatását, így a 90-es években a hazai IT-piac meghatározó szereplője lett, és az évtized végére piacvezetővé vált az üzleti Internet-szolgáltatók között is. A céget 1999. szeptemberében a világ legnagyobb független Internet-szolgáltatója, a PSINet Inc. vásárolta meg. 2002. májusában a PSINet BV Europe, így annak leányvállalata a PSINet Magyarország is új külföldi befektetők tulajdonába került. 2002. októberében a magyar informatikai piacnak is jelentős, figyelmet érdemlő eseménye pedig az volt, hogy a PSINet Magyarországot a régi tulajdonosok és a jelentős hazai befektető, a Wallis Rt. vásárolták meg: ezzel a cég újra hazai tulajdonba került. Az óta a társaság részvényeinek 77%-át a Wallis Rt., 23%-át pedig Lepp Gyula és Kóka János birtokolják.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés