Connect with us

technokrata

Belendült a franciáknál az Internet

Dotkom

Belendült a franciáknál az Internet

Nyereséges lett a Wanadoo Internet-szolgáltató.

A díjbevételének erőteljes növekedésének köszönhetően a francia Wanadoo Internet-szolgáltató nyereséget produkált az első félévben, s annak ellenére, hogy az előfizetők száma mára már lassabban nő, a vállalat teljesíthetőnek tartja a korábban kiadott éves célszámokat.

A német T-Online után nagyságra második európai Internet-szolgáltató a szélessávú szolgáltatás népszerűségének köszönhetően 60 millió euró működési nyereséget ért el az első félévben, szemben az előző évi azonos időszak 4 milliós vesztesége helyett.

Június végén a Wanadoo 8,81 millió előfizetőt számlált, melynek 20,7 százaléka – azaz 1,82 millió előfizető – szélessávú Internet-kapcsolattal rendelkezett. Az első negyedév végén arányuk még 18,4 százalékos volt.

Az első félévben 445 ezerrel nőtt a szélessávú kapcsolatra előfizetők száma: az első negyedévi 239 ezer után a másodikban csupán 206 ezren kapcsolódtak ily módon a világhálóhoz. Azonban koránt sem mondható, hogy jelentősen csökkent a növekedési ütem, hiszen az első negyedév szezonális csúcsának oka, hogy a Karácsonykor vásárolt személyi számítógépek jó része ekkor csatlakozik az Internetre.

A France Télécom 71 százalékos tulajdonában lévő vállalat vonali hirdetési piacának bevételei 34 százalékkal 1,227 milliárd euróra emelkedtek a tavalyi 918 millióhoz képest, míg a szakemberek átlagosan 1,226 milliárdot vártak. Az EU-bizottság 10 millió eurós árképzési bírsága miatt az EBITDA 119 millió euró helyett csupán 109 millió euró lett. Az elemzői előrejelzések 118 millió pénzforgalmi többletet vártak.

A Wanadoo 2003-ra 25-30 százalékos bevételnövekedést, háromszoros EBITDA-eredményt, az Internet-portál- és elektronikus kereskedelmi üzletágakban a nullszaldó EBITDA-szintű átlépését tűzte ki céljául.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés