Még tavaly novemberben írtunk arról a 19 éves brit fiatalemberről, aki képes volt az USA nukleáris fegyverekkel foglalkozó komputerhálózatába behatolni. A London keleti részéből származó brit még 2002. júniusában sikeresen bejutott a Fermi Nemzeti Részecskegyorsító Laboratóriumába – az Interneten keresztül.
McElroy a laboratórium 17 számítógépét volt képes a ˝magáévá tenni˝ – a Computer Misuse (a számítógéppel elkövetett visszaélésre vonatkozó) törvény értelmében azonban ezzel büntetendő cselekményt követett el. Ráadásul komoly következményei lettek a film- és zeneletöltés utáni vágynak (a fiatal ugyanis eredetileg ilyen céllal hatolt be az intézmény komputereibe): a laboratórium számítógépes rendszerét azonnal lezárták (mintegy három napra), mihelyst érzékelték a kívülről jövő veszélyt.
Ugyan a rendszer szigorúan bizalmas adatokat tartalmazó elemeit nem érintette az egyetemista korábbi tette, a hatóságok úgy döntöttek, hogy példát fognak statuálni a büntetéssel. Éppen ezért nagy erőket vetettek be a diák kézrekerítésére: az USA nyomozói képesek visszavezetni a betörés nyomait az Egyesült Királyságba (még a Scotland Yard számítógépes bűnözéssel foglalkozó egysége előtt), s egészen McElroy kelet-londoni otthonáig jutottak.
A brit fiatal egyébként bűnösnek vallotta magát a korábbi bírósági meghallgatáson, ám jelenleg óvadék ellenében szabadlábon várja az ítélet kihirdetését. Az Egyesült Államok kormányzata 37 ezer dolláros büntetés kiszabását szeretné elérni, kompenzálandó a McElroy által okozott károkat. A végleges ítéletet február 2-án fogják kimondani.