Connect with us

technokrata

Negyedmillió dolláros vérdíj a Mydoom alkotójára

Dotkom

Negyedmillió dolláros vérdíj a Mydoom alkotójára

Az SCO vérdíjat tűzött ki a Mydoom féreg készítőjére.

250 ezer dollár ütheti annak a markát, aki képes elvezetni a hatóságokat a Mydoom féreg írójához, közölte az SCO. A vállalat bejelentése szerint egyébként szorosan együttműködnek az USA titkosszolgálatával és az FBI-jal is, annak érdekében, hogy kézre kerítsék a minden idők legagresszívebbjének tartott Mydoom féreg alkotóját.

Az SCO aggodalma érhető is, hiszen a károkozó február 1-én fog csak igazán harcba lendülni, mivel ekkor aktivizálódik a benne lekódolt DoS-támadás folyamata. Ez az akció pedig a Linuxot, illetve az ezzel kapcsolatos cégeket beperelő vállalat weboldalát fogja érinteni, vélhetőleg igen súlyosan. Emlékezzünk csak vissza, hogy a tavaly augusztusban tomboló Blaster esetében a Microsoft előre belátta, hogy nem lesz képes állni a rohamot. A Blaster ugyanis a Windows Update website-ját célozta meg DoS-támadásával, ám Redmondban még azelőtt átköltöztették a szolgáltatást más domainre, mielőtt a féreg maga tette volna elérhetetlenné a weboldalt.

Tavaly ősszel a Microsoft élt először ezzel a régi, vadnyugati időszakot idéző eszközzel, miszerint ˝vérdíjat˝ tűzött ki a Blaster (majd később a Sobig) alkotójára. No persze nem holtan szeretné látni a digitális kártevőt létrehozó, majd útjára bocsátó embert az óriáscég (mint ahogyan az SCO sem), de elrettentő példának jól jönne a vírusíró elfogása. Ahogyan a Microsoft, úgy az SCO is a website-ját ért több támadás után, egy igazi nagy csapás okán vetette be ezt az eszközt (ami egyébként Redmond számára nem hozott – még – sikert). A Linux-vitát kirobbantó cég webhelye ugyanis már többször esett áldozatául DoS-támadásnak, de eddig egyik sem volt ilyen grandiózus vállalkozás, mint amilyen most vár rá a Mydoom kapcsán.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés