Connect with us

technokrata

Továbbfejlődik a Microsoft online játékszolgáltatása

Kütyük

Továbbfejlődik a Microsoft online játékszolgáltatása

Az Xbox Live Redmond tervei szerint új funkciókkal egészül ki, mint amilyen például a (limitált) adattárolás lehetősége.

Egyelőre Tsunami kódnévre hallgat az új funkciók gyűjteménye, mely még tervezési fázisban van; a Microsoft pénteki bejelentésén azonban világossá tette, hogy még idén elő kívánnak rukkolni vele. Az újdonságok közül az egyik legnépszerűbb bizonyára az online adattárolás (˝title-managed online storage ˝) lesz, melynek révén a konzoljátékosok (akikből szerte a világon már több mint 750 ezer van) a Microsoft hálózatán keresztül tárolhatnak és oszthatnak meg majd adatokat. Ez utóbbi egyébként felerősítette azokat a vélekedéseket, miszerint az új Xboxban már nem lesz háttértároló eszköz. A merevlemez elhagyása ugyanis jelentős költség- és méretcsökkentő tényező lehet, s az adatok tárolását a fenti funkcióval gyakorlatilag észrevétlenül meg lehetne oldani.

Olyan fejlesztések is tervbe vannak véve, melyek a közösségi életet segítenék elő. A Microsoft közlése szerint lehetőséget kívánnak biztosítani arra a kiadóknak és a játékoscsoportoknak egyaránt, hogy versenyeket rendezzenek bizonyos játékokkal. Ezenfelül megjelenne az MSN Messenger azonnali üzenőprogram használata is, hogy ennek révén találhassanak a felhasználók azonos érdeklődési körrel bíró barátokat, játékostársakat.

Redmond nem közölt semmint a hangüzenő funkcióról, de egyes játékoldalak tudni vélik, hogy erre lehetőség lesz. A Tsunami egyes file-jai ugyanis arra engednek következtetni, hogy a játékosok rövid hangüzeneteket hagyhatnak majd egymásnak.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés