Connect with us

technokrata

Sniper szemüvegekkel a kék fény ellen

Sniper szemüveg

LifeStyle

Sniper szemüvegekkel a kék fény ellen

Sniper szemüvegekkel a kék fény ellen

A mai modern világunkban, ezen belül is különösen az utolsó két évtizedben egyre több időt töltünk a képernyők előtt. Soha eddig nem voltunk annyi kék fénynek kitéve, mint manapság. A kék fény körül vesz minket mindenhol, hiszen nagyrészt a természetes napfény a forrása, azonban ugyanúgy érkezhet elektromos eszközökből, mint például a számítógépek, televíziók, mobiltelefonok, vagy akár energiahatékony fényforrásokból. Mindezen forrásokat együttvéve tény, hogy túl sok káros kék fénynek tesszük ki magunkat, de szerencsére a problémára van megoldás. Kipróbáltuk a Sniper szemüvegeket.

Sniper szemüveg

Sniper szemüveg

A kék fény, vagyis „nagy energiájú látható fény” (High Energy Visible – HEV), olyan hullámhossza a fénynek, ami tartalmaz kék és lila fényt és ez a látható fény legmagasabb hullámhossza. Különbséget kell tennünk a nappali és az éjszakai kék fény között. A nappali kék fény sugárzásnak vannak hasznos hatásai. A nappali kék fény segíti szabályozni a szervezet természetes napi ritmusát, ezért fokozzák az éberséget, memóriát, az agy kognitív funkcióit és összességében javítják a hangulatot. Az éjszakai mesterséges kék fény azonban elhitetheti a szervezettel, hogy még mindig nappal van, ezért ébernek kell maradnia, ami hosszútávon károsan hat egészségünkre.

A kék fény egészséges mennyiségben kedvező hatással van a hangulatunkra, illetve koncentrálási készségünkre, viszont túlzott mennyiségben akár egészségtelen is lehet ránk nézve. A szemünk önmagában nem tudja megfelelően kiszűrni, illetve blokkolni a kék fényt és a sugarak a szaruhártyán áthatolva eljutnak a retináig. Több kutatás kiderítette, hogy ez többek között károsíthatja a retina fényérzékeny sejtjeit. Másik fontos szempont még, hogy a számítógép előtt ülve sokkal kevesebbet pislogunk, ezért a szemünket fokozott terhelés éri. Ennek következtében hamarabb elromolhat a szemünk, gyengülhet a látásunk. Azok, akik túl sokat vannak kitéve kék fénynek, nagyon gyakran küzdenek alvásproblémákkal is. Mindezeket az egészségkárosító tényezőket figyelembe véve különösen fontos, hogy azok, akik rendszeresen számítógép, illetve egyéb, képernyő előtt töltik munka- vagy akár szabadidejüket, speciális, kék fényt szűrő lencséjű védőszemüveget hordjanak.

Sniper szemüveg

Sniper szemüveg

Sniper szemüveg – többféle változatban is elérhető

Szerkesztőségünkben kipróbáltuk a Sniper szemüvegcsalád mindkét tagját, az irodai felhasználásra ideális színezetlen kék fény szűrős Sniper Monitor szemüveget, valamint a kimondottan gamereket célzó sárga színezett lencsés verziót is. Összességében mindkét termékről elmondható, hogy igazán stílusos egy kis hipster beütéssel, de ami a legfontosabb mindkét szemüveg kimondottan kényelmes. Ráadásul szerkesztőségünkben többen is felpróbáltuk, és unisex, kortalan és jól megtervezett fazonjának köszönhetően elmondhatjuk, hogy mindenkinek jól illeszkedett a szemére és kinézetre sem rontott senki összképén. A keret anyaga polikarbonát, ami egy könnyű és erős műanyagtípus és tapintásra is kimondottan stabil és kellemes érzetet nyújt. Mindezeknek köszönhetően akár egész nap kényelmes a viselete.

Mindkét termék lencséje több rétegű PC, azaz polikarbonát rétegekből épül fel. Minden rétegnek feladata van: UV szűrés, Kék fény szűrés, védelem a karcok ellen. Ezeknek a rétegeknek köszönhető, hogy a számítógépek és tévék által kibocsájtott kék fény okozta szemfáradtság, szemszárazság és égő szem érzése ne jelenthessen gondot munka vagy játék közben.

Sniper szemüveg

Sniper szemüveg

 

Különbség a két szemüveg között a keret fazonja, míg a Sniper Monitor keskenyebb, finomabb elegánsabb kinézetű, addig a Sniper Gamer szemüveg karakteresebb, erősebb vázat kapott. A legnagyobb különbség a két szemüveg között azonban a lencse színezete.

A Sniper Monitor kék fény szűrős szemüveg színezetlen lencsével készül, így az irodai dolgozók mellett azoknak a gamereknek is alternatívát nyújt a védelemben, akiket zavar a sárga lencsés szemüveg színvilága.

A Sniper Gamer, ahogy a nevében is benne van, gamerek részére megtervezett szemüveg színezett lencsékkel. Ez eleinte egy kicsit furcsa lehet, de fokozatosan megszokható. Előnye a kontrasztosabb kép, ami segít a pontosabb játék közbeni akciókban.

A szemüvegek online megrendelhetőek, ráadásul a technokrata kuponkóddal most 2000 Ft fix kedvezménnyel és ingyenes házhozszállítással 2-3 nap alatt beszerezhetőek. Fontos, hogy ha mégsem megfelelő szemüveget választottunk a szemüvegekre érvényes a 30 napos pénzvisszafizetési garancia. Minden Sniper szemüveghez mágnesesen záródó Sniper tok és mikroszálas törlőkendő jár, hogy minél tovább megőrizhessük a lencse minőségét.

A termékekről további információ itt.

A témához kapcsolódva ajánljuk az LG bemutatja legújabb, továbbfejlesztett Ultra szériás monitorait cikkünket.

További LifeStyle

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés