Connect with us

technokrata

Úthengerrel lapították szét az kriptobányász gépeket Malajziában

videó

Úthengerrel lapították szét az kriptobányász gépeket Malajziában

Úthengerrel lapították szét az kriptobányász gépeket Malajziában

A maláj hatóság hat rajtaütés során összesen 1069 számítógépet foglalt le. A rendőrök szerint a farmokat lopott áramról üzemeltették.

A kriptoőrület nemcsak azt hozta magával, hogy az egekbe szökött a videokártyák ára, hanem azt is, hogy egyre többen próbálnak meg minél kisebb ráfordítással pénzhez jutni. Ahhoz ugyanis, hogy az ember maga állítsa elő például a bitcoint, jelentős mennyiségű energiafelhasználásra van szükség.

Emiatt több olyan, illegálisan működő kriptofarmot is felszámoltak már a rendőrök, amit lopott árammal üzemeltettek az elkövetők. A brit rendőrök például egy elhagyatott raktárépületben találták meg a számítógépeket, Ukrajnában pedig 3800 PlayStation 4-est állítottak csatasorba, hogy pénzt keressenek az üzemeltetőknek.

Az illegális bányászok ellen a maláj hatóságok is felvették már a küzdelmet. A Vice beszámolója szerint 2021 februárja és áprilisa között hat rajtaütés során összesen 1069 számítógépet foglaltak le, és azzal vádolják az üzemeltetőket, hogy összesen mintegy 2 millió dollár, vagyis nagyjából 612 millió forintnyi áramot loptak a szolgáltatótól.

Amellett, hogy ezt az összeget előbb-utóbb be fogja rajtuk vasalni a hatóság, a bányászok eszközeit is lefoglalta a rendőrség. Ezeket vissza már nem kapják a tulajdonosok – már csak azért sem, mert azokat egy úthengerrel zúzták össze.

Vice szerint összesen mintegy 1,26 millió dollár, vagyis nagyjából 385,4 millió forintnyi hardver veszett oda.

Forrás: HVG

További videó

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés