Connect with us

technokrata

Ártatlan vagyok! – mondta a Blaster féregvírus (egyik) alkotója

Dotkom

Ártatlan vagyok! – mondta a Blaster féregvírus (egyik) alkotója

Megkezdődött a nyár egyik legmeghatározóbb férgének, a Blasternek egyik változatát elkészítő és terjesztő Jeffrey Lee Parson pere.

Jeffrey Lee Parsont vádolják az USA-beli hatóságok, hogy ő terjesztette el a Blaster féreg B változatát az Interneten. A Minnesota-ban élő, a virtuális világban teekid néven ismert, 190 centis és 150 kilogrammos tinédzsert környezete korábban jó tanulónak és okos fiúnak tartotta. Augusztus végén azonban letartóztatták Parsont, víruskészítés és -terjesztés vádjával; a tárgyalás kezdetét pedig szeptember 17-ére tűzték ki. A tinédzser addig 25 ezer dolláros óvadékért cserébe szabadlábon tölthette idejét. Egy elektronikus jeladó segítségével kísérték figyelemmel Parsont, nehogy megpróbáljon eltűnni a törvény szigora elől.

Nemrég megtörtént az első meghallgatás, melynek végeredményeként akár 250 ezer dolláros bírságot és tíz év börtönbüntetést is kiróhatnak a fiatalra. Mindezt azért, mert Parson némileg módosította, majd elterjesztette a súlyos Windows sérülékenységet (RPC-hiba) kihasználó Blaster férget. A Blaster egyébként több mint félmillió számítógépet fertőzött meg, és csak a Microsoftnak 5-10 millió dolláros anyagi kiadást okozott a probléma kezelése, elhárítása – ezzel szemben a Blaster.B (melyet Parson módosított és kezdett terjeszteni) alig 7000 PC-t ért el.

A kerületi bíróságon az amerikai tinédzser beismerte tettét, azonban kijelentette, hogy nem tartja magát bűnösnek. Mary Alice Theiler bírónő a következő meghallgatás idejét november 17-ére, tehát egy hónappal későbbi időpontra tette. Parsonra természetesen továbbra is vonatkoznak a szigorú szabályok: házi őrizet, és az Internet használatának teljeskörű tiltása.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés