A Scala ECE Hungary Kft. harmadik helyezést ért el – a Budapest Bank Rt.-vel holtversenyben – a Hewitt Inside és a Figyelő ´Legjobb Munkahely´ felmérésén.
A Hewitt Associates 1997-ben állította fel először a legjobb száz amerikai munkaadó cég listáját a Fortune magazinnal közösen. Azóta a lista száz legjobb cége között szerepelni komoly elismerést, a lehetséges munkavállalóknak pedig komoly vonzerőt jelent. Magyarországon immár harmadik alkalommal, a Figyelővel közösen végzett felmérés a Hewitt Associates nemzetközi tapasztalatain alapul, hiteles szakmai adatokat nyújtva a résztvevő vállalatoknak alkalmazottaik elégedettségéről, emberi erőforrásrendszerük működéséről.
A hetven magyarországi vállalat részvételével zajlott felmérés 11.000 munkavállaló megkérdezésével zajlott. „A legjobb munkahelyek nem feltétlenül fizetnek többet, nem nyújtanak nagyobb állásbiztonságot, viszont felsővezetésük jobban irányítja a céget. A magyar munkavállalóknak egyre fontosabb az izgalmas, kihívást jelentő munka, jobban ragaszkodnak munkahelyükhöz, és némileg elégedettebbek, mint tavaly. – összegezte a felmérés legfontosabb tanulságait Tököli Zsolt, a Hewitt Associates üzletágvezetője.
A felmérés tanulsága szerint a 10 éves hazai múltra visszatekintő Scala ECE Hungary Kft. számára munkáltatóként az egyik legnagyobb siker, hogy a piacképes tudással és tapasztalattal rendelkező munkatársainak nagy része az iparágban tapasztalható mobilitás ellenére a kezdetektől fogva ragaszkodik munkahelyéhez. A lapos szervezeti felépítés és a multikulturális környezet nyitott, elfogadó, barátias hangulatú munkavégzést tesz lehetővé. A munkatársak különösen büszkék arra, hogy a vállalatnál kíváncsiak ötleteikre és képzési lehetőségeik révén folyamatosan fejleszthetik tudásukat.