Connect with us

technokrata

Újabb ártatlan a zeneipar markában

Kütyük

Újabb ártatlan a zeneipar markában

Az amerikai lemezkiadók szövetsége ismét egy ártatlan embert perelt be jogsértés miatt.

Mint ahogyan azt már korábban megírtuk, az RIAA egy ártatlan embert perelt be nagyszabású jogi eljárássorozata közepette. Az amerikai szervezet ugyanis bíróság elé kívánja állítani azon internetezőket, akik különösen nagy mennyiségben osztottak meg dalokat (ezernél több zeneszámot). Egy nyugdíjas hölgy tiltakozott először, hangoztatván ártatlanságát, s most felbukkant a második eset is.

Egy Los Angeles-i webdesigner, akit az RIAA beperelt, azt állítja, hogy tévesen azonosította be őt a jogvédő szervezet, mint zenéket illegálisan másolót. Ross Plank egyből az Electronic Frontier Foundationhöz fordult segítségért, hiszen a polgári jogok betartásáért és betartatásáért küzdő szervezet már számos hasonló esetben segítette az ˝elnyomó hatalom˝ ellen védekezni akarókat.

Plank – állítása szerint – számos bizonyítékkal rendelkezik arra vonatkozólag, hogy nem vétkes az illegális file-csere bűnében. Szerinte már az is fontos fegyvertény, hogy az Internet-cím, aminek alapján az RIAA gyanúsítja őt, nem egyezik meg azzal, amit azok az elektronikus levelek tartalmaznak, melyeket akkor küldött el, amikor az amerikai szervezet beazonosítani vélte őt, amint jogsértő tevékenységet folytat. A webdesigner azt is közölte, hogy azoknak a daloknak, melyeket az RIAA szerint megosztott, nagy részét meg sem hallgatná (ezen zenék egyébként javarészt spanyol címekkel rendelkeztek). Érdekesség, hogy csakúgy, mint Sarah Ward (a korábban említett idős hölgy), Ross Plank Internet-szolgáltatója is a Comcast.

Kivizsgálunk, kivizsgálunk, kivizsgálunk…

Mára már több mint 50 eset van a bíróságon. Az RIAA szóvivője, Amanda Collins szerint a jogvédő szervezet mindig alaposan átvizsgálja az eseteket, mielőtt a bíróság elé állna. ˝Biztosak vagyunk a bizonyítékgyűjtési eljárásunkban, de ha valaki kifogásokkal él, kivizsgáljuk az esetet.˝ – közölte a szóvivő.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés