Connect with us

technokrata

Útmutató szülőknek: így segítheted gyermeked a matematika felvételiben

matematika felvétel tanulás gyermek matek

LifeStyle

Útmutató szülőknek: így segítheted gyermeked a matematika felvételiben

Útmutató szülőknek: így segítheted gyermeked a matematika felvételiben

A gimnáziumi felvételi sokszor sajnos egy szorongást okozó helyzet szülőnek és diáknak egyaránt. Az az illúziónk, hogy már 13 évesen tudni kell, hogy melyik középiskolába, majd egyetemre fog menni a gyermekünk, mert különben nem lesz sikeres ember. Való igaz, számít, hogy az ember milyen iskolába, hogy milyen tanárok és diákok közé kerül, és ehhez fontos lépés a felvételi, azonban a túl nagy feszültség a felvételi körül nem kedvez a jó eredményeknek.

Lássuk, hogyan tudunk segíteni gyermekeinknek, hogy a matematika felvételi feladatok  ne okozzanak neki problémát.

Szánjunk időt gyermekünkre és a felkészülésre

Gyermekünk nem csak egy nagy váltás, a középiskola előtt áll, hanem ráadásul kamaszodik, keresi a helyét a barátai között, talán szerelmes, és egyáltalán, kezd kialakulni a felnőtt személyisége. Ez önmagában is nagy feladat, hát még ha az a nyomás is a nyakán van, hogy több tantárgyból felvételiznie kell, hogy a kiválasztott középiskolába bejusson. Érdemes nekünk, szülőknek egy kicsit levenni a nyomást elsősorban a saját vállunkról, ezáltal az övéről is. Bízzunk benne, hogy gyermekünknek menni fog a felvételi, ha időben elkezd vele foglalkozni.

Ehhez persze nekünk is látnunk kell, hogy hogy áll. Ha hetedik osztály év végén a bizonyítványból az derül ki, hogy nincs nagy barátságban a matematikával, érdemes a következő évben kiemelten foglalkozni vele. Ha elfogadja a mi segítségünket, mi is tudunk segíteni. Előfordulhat az is, hogy nem fogadja el a szülői tanítást, ilyenkor sem érdemes azonban feladni, hanem igen fontos megfelelő segítséget keresni, hogy gyermekünk magabiztosan és sikerrel tudjon majd nekifutni a felvételinek.

A tanulási szokások

Az első és egyik legfontosabb lépés, hogy üljünk le beszélgetni fiunkkal vagy lányunkkal, és beszéljük meg vele az otthoni tanulás, esetleg felzárkózás lépéseit. Praktikusan ez abból fog állni, hogy egy meghatározott időt szánunk a matematika tanulására, nem csupán a házi feladatok elkészítésére, hanem azoknak az alapoknak az elsajátítására is, amelyekben esetleg lemaradt.

A megfelelő mennyiségű és minőségű tanulási idő, tanulási rutin kialakítása kulcsfontosságú gyermekünk további tanulmányaiban is. Hiszen ha megszokja, hogy a délután egy fél órát-órát rászán a tanulmányaira, házi feladataira, utána pedig megjutalmazhatja magát a kedvenc elfoglaltságával, akkor beépül a napirendjébe, hogy előbb a kötelesség, utána a szórakozás. Mondanunk sem kell, hogy milyen hasznos lesz ez neki később, az egyetemen vagy a munkahelyén. Ehhez persze szüksége lesz a segítségünkre, hiszen kevés az a 13 éves gyermek, aki önszántából leül, hogy a legkevésbé kedvelt tárgyat gyakorolja.

Nem elég azonban leültetni a gyermeket, biztosítani kell a megfelelő körülményeket is. Fontos, hogy fiunk vagy lányunk kipihent legyen, hogy ne éjszakába nyúló telefonozással töltse az estéit, hiszen az agynak nagyon is szüksége van az éjfél előtt kezdődő, megfelelő minőségű és mennyiségű alvásra. Ide tartozik a mozgás is, amely szintén serkenti az agy kapacitását, hogy koncentrálni tudjon. Mindegy, milyen mozgásról van szó, közösségi sportról vagy kutyasétáltatásról, a lényeg, hogy szokjon hozzá: mozogni jó, a mozgás hozzátartozik a tanuláshoz.

Figyeljünk oda arra is, hogy mit eszik. Tüntessük el otthonról a chipseket és csokikat, amikre rá lehet járni, hiszen bár látszólag segítenek rövid távon, amire igazán szükség van, azok a valódi élelmiszerek, tápláló étkek, uzsonnaként pedig gyümölcs, aszalványok, olajos magvak azok, amelyek a matektanulásban, és egyáltalán, bármilyen tanulásban segítenek.

A hozzáállás megváltozása

Gyermekünk matematika jegyeinek katonás gyászosságát több dolog okozhatja, de mindegyikre van megoldás. Az egyik ilyen ok, hogy gyermekünk lassabban dolgozza fel a matematika tananyagot, mint a tanulótársai, vagy egyszerűen mint a tanár és a tananyag diktálja. Ilyenkor könnyen elkönyveli magát (és rossz esetben a tanár is elkönyveli őt) “rossz matekosnak”, és ebből a címkéből ugyancsak nehéz kitörnie, ha már évek óta benne van. Ilyenkor az énképét kell megváltoztatnunk, azt a gondolkodást, ami azt mondatja vele, hogy neki ez nem megy.

Amikor gyermekünk elakad, és megtaláljuk az elakadást, érdemes újra végigvenni az alapokat. Tizenkét-tizenhárom évesen sokkal könnyebb újravenni például a törteket vagy a szorzótáblát, így a tizedestörtek vagy a mértékegységek átváltása sem fog akkora gondot okozni már, ha a matematika alapjai rendben vannak. A hatványok és az egyenletek is könnyebben fognak menni, ha lépésről lépésre átveszi a gyermek a legalapvetőbb fogalmakat, és be is gyakorolja őket. Persze sokszor segítség az is, hogy ha a szülő a saját szavaival átfogalmazza az időnként nyakatekerten megfogalmazott szöveges feladatokat, vagy esetleg konkrét példákat talál az elvontabb térgeometriai alakzatokhoz.

Érdemes egyszerre egy, éppen megugorható kisebb célt felállítani, és amikor az megy, a sikerélmény sokat hozzátesz a matematika tanulás élményéhez. Amikor pedig már sok apró sikerélmény összejön, gyermekünk képes lesz a felvételihez szükséges önbizalmat és tudást megszerezni és meg is tartani.

A koncentrációhoz elengedhetetlen, hogy találjon a gyermek valamit, ami érdekel az adott anyagban. A ismétléshez játékos fejtörőket, gyakorlatokat is lehet találni. Ha gyermekünk konkrét dolgokat tud társítani a számokhoz, ha megérzi idővel a számolás örömét, akkor nyert ügye van, és nem csupán a felvételi során, hanem a későbbiekben is. De ha csak annyi eredménye van a plusz tanulásnak, hogy az alapokat helyrerakjuk, már megérte.

A legfontosabb, hogy mi higgyünk abban, hogy a gyermekünk képes a tanulási nehézségeit a mi segítségünkkel, szükség esetén szaksegítséggel átformálni egy olyan önbizalommá és koncentrációvá, mely meghozza neki az áhított felvételi sikert.

Tovább

Kapcsolódó cikkek

További LifeStyle

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés