Connect with us

technokrata

A harvardi kutató szerint Zuckerberg éppen most vezeti árokba a Facebookot

zuckerberg

E-gazdaság

A harvardi kutató szerint Zuckerberg éppen most vezeti árokba a Facebookot

A harvardi kutató szerint Zuckerberg éppen most vezeti árokba a Facebookot

Állítólag a rossz cégvezetőkre jellemző öt fontos tulajdonság közül már hárommal is rendelkezik, ilyenkor érdemes kivenni egy hosszabb szabadságot.

A Harvard Business School vezető munkatársa, Bill George nemrég jelentetett meg könyvet a jelenlegi munkahelyekre érvényes, autentikus vezetési képességekről, a CNBC Make It mellékletének nyilatkozva pedig ennek kapcsán a Facebook (Meta) alapítójára, Mark Zuckerbergre is kitért.

Ennek lényege röviden annyiban foglalható össze, hogy Zuckerberg mára a saját legrosszabb ellenségévé vált, és a vállalat többé nem kerül sínre, amíg ő irányítja: az elmúlt két évtizedben a magasan jegyzett vállalatok összeomlását kutató szakember szerint valószínűleg ő maga az egyik oka annak, hogy olyan sokan elfordulnak a társaságtól, és teljesen elvesztette az irányt.

A CNBC anyagából kiderül, hogy a szóban forgó könyv felvázolja a rossz főnökök a vállalatoknál tapasztalható magatartásának öt alapvető típusát, George pedig úgy látja, hogy Zuckerberg az öt kategória közül háromba is beletartozik. Az első a “racionalizáló”, aki mindig másokra vezeti vissza a frusztráció és a kudarc okait: a Meta-Facebook vezérigazgatója például a cég rekordot döntögető értékvesztéseiért is a versenytársakat okolta, nem a házon belüli problémákat, amelyek akadályozzák az alkalmazkodást és a relevancia megőrzését.

A második a “magányos”, aki nem épít bensőséges kapcsolatokat és nem hajlandó megfogadni a tanácsokat, mert jobban bízik a saját megérzéseiben, mint az általánosan elfogadott tapasztalatokban. Ez perszen a Meta felnövesztéséhez is hozzájárult, de korábban Zuckerbergnek még megvoltak azok a megbízható tanácsadói, akik átsegítették néhány kritikus döntésen. Végül a Meta vezérigazgatóját a “dicsőségkeresők” közé sorolja, aki a pénzt és a státuszt mindennél fontosabbnak tartják, soha nem elégedettek, és az extremitásra is hajlamosak a profit érdekében.

Leírni azért nagy hiba lenne

Hogy a pozitívumokat se hallgassuk el, a szerző szerint Zuckerberg nem tartozik a “szélhámosok” közé, akik felküzdik magukat a szervezetek élére a sármjukkal és a hangzatos ötleteikkel, de ha egyszer feljutottak a csúcsra, akkor fogalmuk sincs, hogyan vezessenek hatékonyan egy vállalatot. Sőt nem is “hullócsillag”, aki mindig a következő pozíciót, szervezetet vagy célt keresi, nem szán időt a hibáiból való következtetések levonására, és a végén gyorsan elhamvad, mert alapvetően alkalmatlan a cégek vezetésre.

A cikk számos példát is hoz a fenti tuladonságok alátámasztására, amelyek nyomán arra lyukad ki, hogy a Facebook-Meta vezérigazgatója már csak a bevételi célokat látja, ezért ráférne néhány szabadnap, hogy tisztázza magában az értékeit és a szándékait. A CNBC természetesen kitér rá, hogy ugyanez a Mark Zuckerberg csinált a 2004-ben alapított vállalatból jelenlegi értékén 450 milliárd dolláros céget, részt vett a modern közösségi média felépítésében, így a metaverzumos bukdácsolás ellenére sem feltétlenül érdemes ellene fogadni.

A Meta és Zuckerberg egyelőre nem reagált a CNBC megkeresésére Bill George értékelésével kapcsolatban, de túl sok mindent valószínűleg nem is tudtak volna hozzáfűzni a dologhoz.

Forrás: BitPort

További E-gazdaság

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés