Connect with us

technokrata

Nokia: a mobil operátorokat egyre jobban érdekli a 3G

Kütyük

Nokia: a mobil operátorokat egyre jobban érdekli a 3G

A világ elsőszámú mobiltelefon gyártó cégeként jegyzett Nokia vezetői a napokban arról beszéltek, hogy a mobil operátorok részéről a nyár vége óta egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a korábbiaknál jelentősen nagyobb adatátviteli sebességgel kecsegtető újgenerációs mobil technológiák iránt.

Az utóbbi hetekben komoly változásokat tapasztaltunk, és azt látjuk, hogy a harmadik generációs szolgáltatások beindítása egyre jobban foglalkoztatja az operátorokat – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Jukka Bergqvist, a Nokia Networks alelnöke.

Az évente megrendezett Nokia Mobile Internet Conference keretein belül szó esett többek közt arról, hogy a finn székhelyű vállalat idén szeptember végéig mintegy 27 ezer WCDMA bázisállomást szállított le Japánban, illetve Európában. Saját becslései szerint a Nokia jelen pillanatban több mint 30 százalékos részesedéssel rendelkezik ebben a mostanság szárnyait bontogató piaci szegmensben.

Bergqvist elmondta, hogy a tőkebefektetők mostanság arra várnak, hogy a 30 milliárd eurós telekommunikációs hálózati piac stabilizálódjon, miután az elmúlt két esztendőben több mint 40 százalékos zsugorodáson ment keresztül. A Nokia Networks vezetője szerint mindenképp pozitív, hogy az operátorok a harmadik generációs mobil megoldások felé kacsintgatnak, azonban korai lenne még az öröm, hiszen a szolgáltatók rendkívül óvatosak, és csak akkor költenek milliárdokat a 3G-re, ha teljes mértékben biztosak a befektetésük megtérülésében.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés